Híres magyar katonasportolók: Zulawszky Béla őrnagy
2020. augusztus 8. 10:48Sorozatunkban olyan katonasportolókat mutatunk be, akiknek életműve, emberi és szakmai teljesítménye a mai napig példaértékű. Ezúttal a múlt század elejének egyik legjobb vívója, Zulawszky Béla őrnagy, olimpiai ezüstérmes vívó életével foglalkozunk.
Zulawszky 1869. október 23-án született a Kassához közeli Tőketerebesen. 1890-ben, a Magyar Athletikai Clubban kezdett vívni, ahol együtt dolgozhatott az akkori legjobbakkal. Nem sokkal később Hercegovinába került, ahol nem volt alkalma gyakorolni, visszatérése után azonban rögtön beíratkozott a Bécsújhelyi Vívóakadémiára, ahol katonai vívómesteri oklevelet kapott. 1897-ben a kőszegi katonai alreáliskola nyelv-, torna- és vívótanára volt.
A millennáris versenyen és az 1898-as hadseregversenyen aranyérmet, a bécsi Union versenyén kardból aranyat, tőrből pedig ezüstérmet szerzett. Az 1900-as évek elején került a Magyar Athletikai Club-hoz Borsody László vívómester, aki a magyar kardvívóiskolát képviselte, ezt oktatta Zulawszkynak is.
Összesen 7 nagy megmérettetésen nyert arany-, vagy aranykeretes ezüstérmet, ezen kívül számos versenyen vett részt zsűriként és zsűrielnökként is. A Nemzeti Sportban többször megjelentek publikációi – például a gyermekvívás és a megalakítandó vívószövetség témájában – a 20. század elején ugyanis még nem létezett önálló Magyar Vívó Szövetség, azt csak 1914-ben alakították meg, addig a vívás ügye a Magyar Atlétikai Szövetség vívószakosztályához tartozott.
1908-ban részt vett a londoni olimpián, ahol a kard egyéni verseny döntőjében dr. Fuchs Jenővel kerültek holtversenybe. Az akkori szabályok szerint az első helyet mindössze egyetlen tusra menő szétvívás döntötte el. A két magyar felállt a pástra, majd jött a döntő – és erősen vitatott tus: Fuchs cseltámadást indított, mire Zulawszky belső arcot próbált vágni. Fuchs prím védésbe ment át, majd riposztolt Zulawszky bal válla felé. Zulawszky védésén Fuchs kardja az alsó harmadában kettétört, a penge Zulawszky háta mögött esett le úgy, hogy közben érintette a vállát. A zsűri hosszas tanácskozásba kezdett: két zsűritag szerint Fuchs prímje jó volt, és a visszavágása is ült, náluk Fuchs a győztes. A harmadik zsűritag szerint Fuchs védése nem volt megfelelő, Zulawszky arcvágása eltalálta ellenfelét, az ezután történtek pedig már nem mérvadóak, tehát nála Zulawszky a bajnok. A negyedik zsűritag szerint is ez a helyzet, de azt is hozzátette, hogy mivel Fuchs kardjának csak a törött pengéje érte el Zulawszkyt, így a tust Fuchsnál kell megítélni, győztesnek pedig Zulawszkyt kihirdetni. A hosszú vitát végül a zsűrielnök döntése zárta le: Fuchs az olimpiai bajnok. A döntést több kritika is érte, dr. Zöld Ferenc 1975-ben így írt erről a New York-i Magyar Életben: „A zsűri elnökön volt a sor és a döntés joga. Ilyen esetben, még sokkal kisebb jelentőségű versenyen is, – nem akkor, amikor ezen dől el egy olympiai bajnokság, – az elnök »tovább«-ot int. Londonban akkor nem így történt.”
Az 1910-ben hivatásos katonaként Székesfehérvárra került, ahol egymaga nagy szorgalommal kiváló vívóéletet teremtett. A kereskedelmi iskola tornatermében még abban az évben hetven tanítványt oktatott, „kiket igen rövid idő alatt helyes akciókkal kombináló verseny-vívókká fejlesztett. Akcióik oly gyorsak és meggondoltak és racionálisak, hogy sokkal öregebb vívóknak is becsületére válnának” – írták róla.
1911-ben már egy klubközi versenyt is szervezett a Székesfehérvári Torna Klub és az MTK között. Nagy meglepetésre a vidéki csapat – László Béla, Gergye József, Nagy Béla, Ullmann Hugó, Wéber Imre összeállításban – legyőzte a fővárosi körülmények között is igen erősnek számító MTK vívóit is.
Az első világháború kirobbanását követő részleges mozgósítás kihirdetésekor, 1914. július 28-án alakult m. kir. 30. népfölkelő gyalogezred III. zászlóaljának lett a parancsnoka Kiskunfélegyházán.
Az ezred alakulatai augusztus 15-16-án érkeztek meg Hercegovinába, ahol feladatuk eleinte Mostar várának védelme volt, majd a hadvezetés úgy döntött, hogy a támadó szerb erőket már a keleti határon megállítja, így az ezred alakulatai folyamatosan feltöltötték a Hercegovina határán küzdő csapatokat.
Szeptember közepén megbízták Zulawszky III. zászlóalját, hogy építsen ki egy védőszakaszt Gat védelmére. Az ellenség már az első napokban is igen heves támadásokat intézett csapatai ellen, azonban az ezred egy talpalatnyi földet sem hagyott az ellenség kezére jutni. A zászlóaljának egy részét ugyan bekerítették és foglyul ejtették, de végül látva, hogy akcióikkal nagyobb eredményt nem érhetnek el, a szerbek felhagytak a heves támadásokkal és már csak kisebb akciókkal nyugtalanították a magyar védőket.
Zulawszkyt 1914. október 24-én érte utol a végzete. Egy szabadkai kórházba került sebesült hadnagy, aki részt vett az ütközetben, a következőképp idézte fel a történteket: „A montenegrói egyesült seregek feltartóztatására Zulawszky Béla őrnagy csapatát rendelték ki. Ez a csapat mintegy 480 főnyi legénységből állt. A feladat az volt, hogy a Gat hegységet kell megtisztítani az ellenségtől. Zulawszky rendeletére rohamot intéztünk a hegytető ellen, az akkor ott lévő, még kisszámú ellenséget elűztük s birtokunkba vettük a hegytetőt. A Gat tetején a csapat fele, mintegy 240 ember sáncot hányt, a többi kisebb csapatok a Kvesel, a Steppen Vrh helyezkedtek el. Így felkészülve, vártuk a montenegróiak támadását, amely nemsokáig késett. Két divízió montenegrói, szerb, francia egyesült sereg jött ellenünk és két hétcentiméteres ágyút és három gépfegyvert vontatott fel. A helyzet kétségbeejtő volt. Teljesen körül voltunk véve, de őrnagyunk bátorított minket és megfogadtatta, hogy addig nem hagyjuk el állásunkat, míg egy ember is élve marad. Öt nap, öt éjjel folyt az elkeseredett harc. A hatodik nap soha el nem felejthető győzelmet aratott az ekkor már nagyon megfogyatkozott seregünk. Szívós ellenállásunk ugyanis azt a hitet keltette az ellenségben, hogy nagy fölényű csapattal került szembe s a végső ostromot már meg sem kísérelve megkezdte visszavonulását. Zulawszky ekkor rohamra vezette csapatát, amelynek rohama futásra kényszerítette az ellenséges sereget. Rohamunk közben erősítést is kaptunk úgy, hogy az ellenséges seregre döntő csapást mérhettünk. Fényes végső győzelmünket szeretett őrnagyunk már nem élte meg, a legnagyobb harc hevében mellén találta a golyó s halálos sebével elbukott.”
Az ezrednapló megemlékezett Varga Jakab 9. századbeli szakaszvezetőről, aki megmentette a végül halálosnak bizonyuló sebet kapó Zulawszkyt attól, hogy fogságba essen.
Földi maradványait a kőszegi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
