Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd Együttes: „Nagyon gazdag év előtt állunk”

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2013. január 22. 11:48

„Nagyon gazdag év előtt állunk” – mondta Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes művészeti vezetője, akivel a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk az együttes idei terveiről, készülő műsorairól.

1595948123

Ma, január 22-én, a Himnusz megírásának évfordulóján ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az alkalomra a Honvéd Együttes is készül: január 22-én este 7 órától a Nemzeti Táncszínházban lesz látható a Szárnyak zenéje című előadásuk, amely – ugyancsak a magyar kultúra napja alkalmából – 20-án este Lendván vendégszerepelt, hatalmas sikert aratva.

A Tánckar egyedülálló előadását Zsuráfszky Zoltán koreografálta, jelentős magyar költők megzenésített verseire.
Az együttes idei terveiről szólva a művészeti vezető elmondta: „bár eddig is sokfelé jelen voltunk a magyar kultúra bástyáin, idén még több helyre szeretnénk eljutni". A célállomások között a vidéki helyszíneken kívül számos határon túli magyar település is szerepel.

1595948123

Az együttes – a tervek szerint – látható lesz Kassán, Európa kulturális fővárosában, ahol a Benyovszky Móric kalandos életéről szóló táncjátékkal mutatkoznának be. Az idén 30 éves István, a király című rockoperát az évforduló alkalmából hazánkban is új rendezésben láthatjuk majd, de a darabot Kolozsváron is bemutatják: ennek elkészítésére a Honvéd Együttes kapta a megtisztelő felkérést.

A művészek – lehetőségeik szerint – ennél távolabbra, Olaszországba, sőt akár a tengerentúlra is utaznának, a washingtoni Folklife fesztiválra.
Az együttes egy további bemutatóra is készül: érkezik a Folklór-kalendárium című sorozat keretében tavaly bemutatott Táncoló tavasz című előadás folytatása, a Téli tánc. A népi kultúránkat, szokásainkat megelevenítő táncos összeállítás ezúttal a szürettől a farsangig kíséri végig a néphagyományt, s bár nem egy „végigtáncolt" időszakról van szó, mégis szép számmal akadnak tánccal, zenével megjeleníthető hagyományok a téli szezonban is. Ilyenek a fiatalok találkozóhelyeként ismert fonóból elcsent pillanatképek, az újévi bál, a betlehemezés, a disznóölés vagy a Luca-napi boszorkányidézés.

1595948123

A Honvéd Férfikar legkiemelkedőbb idei feladata a Magyar Állami Operaházzal kötött együttműködésben valósul meg, az énekművészek a Bánk bán, a Hunyadi László, az Aida és a Don Carlos című operákban, valamint a János Vitéz című daljátékban működnek közre. De büszkék a február első felében, Budapest környéki iskolákban tartandó rendhagyó énekórákra is, ahova a férfikar „házhoz megy".

Zsuráfszky Zoltán a Honvéd Együttes helyzetéről elmondta: „jelen vagyunk a haderő kulturális életében; a minisztérium részéről van egy komoly igény a munkára: szeretettel, megbecsüléssel tekintenek ránk".

1595948123

Fotó: Archív és Honvéd Együttes