Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd kadétok a Hadtörténetiben

Szöveg: Várkonyi Melinda százados |  2018. február 27. 14:43

A Honvéd Kadét Programban részt vevő budapesti iskolák tudományos diáktalálkozóját tartották meg a napokban, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A megjelenteket dr. Horváth Csaba ezredes, az intézmény parancsnokhelyettese köszöntötte.

1599182415
A Védelmi Információs Központ Alapítvány támogatásával létrejött rendezvényen ezúttal az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral együttműködésben álló iskolák diákjai vettek részt.  A Honvéd Kadét Program budapesti koordinátora, Faludi Miklós főtörzsőrmester évente más és más iskolát kér fel a diáktalálkozó megrendezésére, mely feladatot idén a Puskás Tivadar Távközlési Technikum kapta.

Az iskola diákjaitól a 170 éves a Magyar Honvédség témában, a Batthyányi-kormány működése, valamint a ’48-as honvédsereg felépítése címmel két előadás volt hallható. Ezt követően a szovjet és német technika a keleti fronton címmel az Év Honvéd Kadétje elismerést elnyert „rákóczis" diák, Nagy Artúr tartott előadást.

1599182415
Ezután a Puskás Tivadar Távközlési Technikum két egykori tanulója – jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetek Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honvéd tisztjelöltjei – tartott ismertetőt a katonai felsőoktatásról, az eddigi tapasztalataikról, a tisztjelölti életükről.

A program zárásaként a Múzeum 170 éves a Magyar Honvédség című legújabb kiállítását nézhették meg a diákok, a Hadtörténeti Múzeum munkatársa, Bálint Ferenc tárlatvezetésével.

1599182416
Az év honvéd kadétje pályázatra négy iskola által benyújtott pályázat díjazottjai:

VIK serleg – az Év Honvéd Kadétje: Nagy Artúr (II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium)

Oklevelet kapott:

  • Krizsai András (Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimázium)
  • Varga Máté (Puskás Tivadar Távközlési Technikum)
  • Csipak Attila (Egressy Gábor Műszaki Szakgimnázium)

1599182416
Fotó: Szikits Péter