Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horvát delegáció az MH Logisztikai Központban

Szöveg: Szendyné Horváth Julianna őrnagy |  2017. október 11. 18:37

Mladen Fuzul vezérőrnagy, a horvát haderő támogató parancsnokságának parancsnoka tett hivatalos látogatást Budapesten, az MH Logisztikai Központban október 9-10-én.

1596039917

Mladen Fuzul vezérőrnagy Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnokának meghívására érkezett Magyarországra. A két logisztikai vezető hadseregeik lehetséges logisztikai együttműködési területeiről folytatott megbeszéléseket. Egyetértettek abban, hogy az együttműködést minden lehetséges területen bővíteni kell, ezért a tárgyalások középpontjában a gyakorlati együttműködések lehetséges területeinek feltárása állt.

1596039918

A horvát delegáció látogatást tett Kecskeméten, ahol az elméleti ismertető mellett a gyakorlatban is megtekintették a Magyar Honvédség repülőeszközeinek javítását és karbantartását. A nap folyamán tájékoztatót hallgattak meg az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisának működéséről, valamint megtekinthették a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. varrodáját. A program zárásaként az MH Logisztikai Központ táborfalvai Hadfelszerelés Vizsgáló Osztályának életébe nyerhettek bepillantást a vendégek.

1596039918

A látogatás egyik izgalmas momentuma volt, hogy a horvát tábornok és kísérete kipróbálhatta a magyar fejlesztésű Gepárd M1 típusú puskát.

A tárgyalópartnerek az együttműködési megbeszéléseket jövőre Zágrábban folytatják.

1596039918

Fotó: Tóth Krisztián szakaszvezető