Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősképzésen a tartalékosok

Szöveg: Fekete Jenő tartalékos százados | Fotó: Pintyi Zoltán tartalékos szakaszvezető |  2020. március 4. 10:29

Nagy népszerűségnek örvend a Hősképzés elnevezésű program, azaz az Országos Mentőszolgálat újraélesztés-oktatása a Csongrád megyei területvédelmi zászlóalj tartalékos katonái körében.

1596076728
A Magyar Honvédség a tíz modulból álló alapfelkészítésen felül is keresi a lehetőséget arra, hogy olyan tudást adhasson át a területvédelmi tartalékosok számára, amit akár a mindennapi életük során is hasznosítani tudnak. Ennek érdekében az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalja, valamint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szorosan együttműködik, hogy minél több tartalékos katona részt tudjon venni az újraélesztés-oktatáson.Magyarországon évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében az utcán, közterületen. Az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy defibrillátor segítségével a bajba jutottak akár 60 százaléka is megmenthető lenne. Ennek érdekében az OMSZ 2018-ben elindította a Hősképzés elnevezésű felkészítés-sorozatát, amelynek keretein belül minden megyeszékhelyen havonta egyszer várják az életmentéshez bátorságot érző laikusokat, valamint mobiltelefonos applikációval is támogatják az elsősegélynyújtókat.A katonák önkéntes alapon vállalták, hogy felfrissítik, illetve elsajátítják azokat a komplex technikákat, amelyek birtokában sikeresen nyújthatnak segítséget mind katonai, mind civil munkájuk, életük során. Többen nem először vettek már részt a képzésen, ahol átismételték a mentőhívás folyamatát, a légút felszabadítását és légzésvizsgálatot, valamint egy felnőtt „újraélesztési babán" gyakorolhatták a szabályos mellkaskompresszió elvégzését.
1596076729