Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is Doni Hősök Emléktúra

Szöveg: Snoj Péter |  2015. január 5. 10:56

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) 2015-ben is megrendezi a Doni Hősök Emléktúra elnevezésű, katonai jellegű kulturális és sportrendezvényt. A magyar és külföldi aktív, illetve tartalékos katonák, valamint hagyományőrzők immáron tizenötödik alkalommal vágnak neki a túrának.

1595985376

A szervezők, mint minden évben, idén is tartogatnak újításokat. A korábbi tapasztalatokat alapul véve, idén január 22−25. között három túra indul el három különböző kezdőpontról, hogy a megemlékezéssel egybekötött teljesítménytúra minél több települést érinthessen, így a lehető legtöbb helyen tiszteleghessenek a hősi halottak emléke előtt.

Az immáron tizenöt éves Doni Hősök Emléktúra az 1943 januárjában történt doni katasztrófa hősi halottainak állít emléket valós teljesítmény felmutatásával, ezúttal Egert és környező településeit érintve. Az egyes szakaszok Mátraderecskéről, Bélapátfalváról és Bogácsról indulnak el. A végállomást, azaz az egri Dobó teret január 24-én, szombaton érik el.

További részletek a Matasz honlapján.

1595985376

Fotó: archív