Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is lesz síbajnokság Eplényben

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. február 19. 9:41

Téli sportok hódolói, figyelem! A szervezők idén is várják a lelkes jelentkezőket az MH Amatőr Síbajnokságra. A havas megmérettetést ezúttal is az eplényi sípályán rendezik meg február 27-én.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei téli szezont is a Magyar Honvédség síbajnoksága zárja. A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége, illetve az MH Veszprémi Honvéd Sportegyesület közös szervezésében megrendezett sportnapot évek óta nagy érdeklődéssel keresik fel a résztvevők.

A Magyar Honvédség ellátási körébe tartozók idén is térítésmentesen jelentkezhetnek a versenyre. Négy felnőtt- és egy gyermekkategória indul, két versenyszámban: óriás műlesiklás síléccel, avagy snowboard deszkával. A tervek szerint két futamban is megmérkőzhetnek a versenyzők. Az győz, aki hamarabb ér célba.

A szervezők február 22-ig várják a jelentkezéseket, felhíva az érdeklődők figyelmét, hogy a helyszínen már nem lehet regisztrálni. Nevezni a 32 4064-es HM-telefonszámon, az [email protected] e-mail címen vagy a 06-88/543-080-as telefaxon lehet.