Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is nagyot durran a Tatai Patara

Szöveg: Takács Vivien |  2019. május 23. 16:00

Immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg Európa egyik legnagyobb 16-17. századi hagyományőrző programsorozatát, a Tatai Patara elnevezésű török kori történelmi fesztivált május 31. és június 2. között. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóját május 23-án, csütörtökön tartották Budapesten, a Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központban.

1599203154
A sajtótájékoztatón Michl József, Tata polgármestere a rendezvény fontosságát hangsúlyozta. „A városunk fesztiválszezonját megnyitó rendezvény minden évben a Tatai Patara" – mondta a polgármester, hozzátéve: akik részt vesznek a törökkori történelmi fesztiválon, több száz évet utazhatnak vissza az időben.

A polgármester hangsúlyozta: a rendezvényen azok is megtalálják majd a kedvükre való programokat, akik nem szeretik a csatákat és a háborús jeleneteket. „A néhány éve megújult tatai főtéren, a Kossuth téren rendezzük meg a tatai regionális katonazenekari fesztivált, amelyen a Magyar Honvédség központi zenekara mellett a szentendrei és a tatai helyőrségek zenekarai mutatják meg tehetségüket" – mondta.

1599203154

A rendezvény szervezésében és lebonyolításában – ahogy az az elmúlt esztendőkben hagyománnyá vált – idén is részt vesz az MH 25. Klapka György Lövészdandár. Lőrincz Gábor ezredes, az alakulat parancsnoka elmondta: a Tatai Patara azért fontos az alakulat számára, mert egy honvédő eseményről szól. „Azt mutatja be, amikor az ország háromrészre szakadása után a hajdúk visszafoglalják a töröktől a várat" – mondta a parancsnok, hangsúlyozva: a patara szó petárdát jelent, amivel annak idején a magyarok berobbantották a várkaput.

Lőrincz Gábor ezredes szerint a három napos rendezvényen egyaránt megjelenik a múlt, a jelen és a jövő. „A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal már a jövőbe is tekintünk, hiszen az új fegyverek egy részét, illetve az azokról készült képeket és videókat is megtekinthetik az érdeklődők a rendezvényen" – mondta.

1599203154

Az alakulat parancsnoka hangsúlyozta: a rendezvényen különböző haditechnikai eszközöket is láthatnak a látogatók, június 1-jén, szombaton pedig a város főtéren tartják az ünnepélyes katonai esküt. Emellett a fesztivál idejére kitelepült toborzópontokon az érdeklődők a katonai élet szépségeiről is tájékozódhatnak.

A Tatai Patarán a múltidézésben idén is neves múzeumi szakemberek és történészek is segítenek. Ezúttal sem maradhatnak el a korhű ruhák, a haditechnikai eszközök és az autentikus csatajeleneteket megelevenítő hagyományőrzők, akik közül páran a sajtótájékoztatón is megjelentek.

A három napos rendezvény fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Bővebb információt a www.tataipatara.hu oldalon találnak.

1599203155

Fotó: Tóth László