Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Időtlen klasszikus

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 24. 10:48

A Honvéd Férfikar ebben az évadban is elindítja négyrészes, budapesti bérletsorozatát. Az első előadást október 26-án, péntek este hallhatják az érdeklődők, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.

1599194989
A Honvéd Férfikar immáron negyedik alkalommal indítja el „Időtlen klasszikus" bérletét. A 2017-es Bartók évadot követően 2018-ban is kiváló négyrészes hangversenysorozattal várják a zenekedvelőket. 2019-ben a Honvéd Férfikar 70. évfordulója alkalmából különleges zenei csemegékkel készülnek, ezért a 2018/19-es bérlet igazán remek zenei összeállítást tartalmaz. A Honvéd Férfikar a koncerteken igyekszik megmutatni a sokszínűségét, mind a komolyzene, mind pedig a crossover műfaj területén.

Az október 26-i első előadáson felcsendül Franz Schubert: Szellemek éneke a vizek felett, illetve Brahms: Német requiem című darabja is. A novemberi, decemberi és márciusi előadásokra – a megszokott helyen – a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor.

A világszerte egyedülálló, 40 fős Honvéd Férfikar Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa. Hangzásában összegződik a drámai erő: emocionális érzékenységgel és kifejezőerővel. Műsorrendjén egyaránt megtalálhatók a világhírű oratorikus művek, népszerű operák és örökzöld operettdallamok, valamint a férfikari „a cappella" kórusirodalom legjobb alkotásai.

 

Címkékévforduló