Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Igazi ritkaságokat is találtak a tűzszerészek a Műegyetemen

Szöveg: Szűcs László |  2013. november 5. 7:23

A 44. héten, azaz október 28. és november 3. között 50 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 2337 bejelentést kaptak.

Október 29-én Komárom-Esztergom megyéből érkezett a riasztás a tűzszerészügyeletre, hogy az Oroszlányt Pusztavámmal összekötő főút mellett, ároktisztítás közben világháborús robbanószerkezetet találtak a munkások. Az Ember István százados vezetésével helyszínre kiérkezett járőr megállapította, hogy a német gyártmányú 8,8 centiméteres páncéltörő gránát kilőtt állapotban van, ráadásul gyújtója annyira veszélyes, hogy a helyszínen meg kell semmisíteni.

Október 30-án a főváros XI. kerületében akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Budapesti Műszaki Egyetem területén, tereprendezési munkálatok közben egy 76 milliméteres, szovjet gyártmányú páncéltörő gránát került elő, éles gyújtóval. A helyszínre kiérkezett tűzszerészek emellett még néhány más robbanótestet is találtak, köztük egy első világháborús osztrák-magyar, 47 milliméteres gyakorlógránátot, valamint egy 1886-os magyar puskalőszert, amelyek igazi ritkaságnak számítanak. A szovjet gránát elszállításának idejére a rendőrök a környéket lezárták, a robbanószerkezetet az Ember István százados vezette tűzszerészjárőr a helyszínről elszállította és a kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

1595962519
A Magyar Honvédség tűzszerészei a Műegyetem udvarán

Október 31-én Nagynyárádra vonult ki egy tűzszerészjárőr, mivel a Táncsics utcában, csatornázás közben egy 8 centiméteres, német gyártmányú aknavetőgránátra bukkantak a munkások. A tűzszerész munkálatok idejére a környéket 200 méter sugarú körben le kellett zárni, a robbanószerkezetet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt helyen
semmisítgette meg.

Ugyanezen a napon Derecskén, az Arany János utcában, csatornázási munkálatok közben került elő egy AO-25-ös típusú repeszbomba, amelynek gyújtószerkezetét a Bugyi Zoltán törzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a helyszínen kiszerelte és megsemmisítette. A bombatestet pedig a központi gyűjtőbe szállították.

Fotó: Honéczy Barnabás (MTI)

Címkéktűzszerész