Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

II. Erzsébet királynőt köszöntötte a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2016. június 8. 17:29

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter – Magyarország miniszterelnöke és a magyar kormány képviseletében – köszöntötte őfelsége II. Erzsébet királynőt, születésének 90. évfordulója alkalmából, Budapesten, a brit nagykövet rezidenciáján megrendezett eseményen, június 8-án, szerda délután.

1596014767

A honvédelmi miniszter – méltatva a 64 éve uralkodó királynő életpályáját – nagyrabecsülését és tiszteletét fejezte ki őfelségének, valamint tolmácsolta a magyar kormány és a magyar nemzet jókívánságait. Az eseményen dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is részt vett.

1596014768

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királysággal fenntartott kapcsolatok Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bírnak. A két ország számos kül- és biztonságpolitikai kérdést hasonlóan lát az Európát érintő kihívásokat illetően. Honvédelmi miniszterként hozzátette, hogy a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek majd a brit és a magyar haderő közötti kapcsolat és együttműködés további bővítésére.

Az Egyesült Királyság újonnan kinevezett budapesti nagykövetét, Iain Lindsayt nemrégiben udvariassági látogatás keretében fogadta a honvédelmi miniszter Budapesten.

1596014768

Fotó: Brit Nagykövetség