Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterdalnokok – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. június 8. 17:58

Aba Sámuelt, az első választott magyar királyt (1041–1044) tragikus halála után az általa Abasáron alapított monostorban temették el. A Magyar Néphadsereg egyik harckocsiezrede 1961-től 1987-ig állomásozott Abasár–Tatármezőn, a Táncsics Mihály laktanyában. A községben pedig immár huszonkét esztendeje rendezik meg a Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivált. Mindebben mi a közös? A máig is töretlen történelmi és katonahagyományok ápolása, gazdagítása.

1596014769
A „daliás idők" emléke ébren tartásának legékesebb bizonyítéka ez a katonadal-fesztivál, melyet május 21–22-én, a honvédelem napja tiszteletére – dr. Simicskó István honvédelmi miniszter fővédnökségével – immár huszonkettedik alkalommal rendezett meg az önkormányzat, mintegy száz népdalkör, hagyományőrző csoport részvételével.

De hogyan is kezdődött? Kámán Árpád községi zenepedagógus, a népdalok, ezen belül is a katonadalok kiváló ismerője közel negyedszázada maga köré gyűjtötte a település jó hangú felnőtt énekeseit, majd 1994-ben megalapította az Aba Sámuel Történelmi Daloskört; ezzel egy időben meghirdette az első katonadal-fesztivált.

Mintegy harminc népdalkör, hagyományőrző együttes válaszolt a hívó szóra, és jött el a rendezvényre. 2004-ben alakult meg Abasári Honvéd Baráti Kör Egyesület, amely 2014-ben az önkormányzattal közösen emlékművet állított az egykor a községben települt harckocsizó alakulatnak.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 10-én, pénteken megjelenő számában!)