Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Úszó történelem

Szöveg: Révész Béla |  2016. június 8. 19:00

Harmadik éve horgonyoz le nyárra a Parlament északi részén kialakított kikötőben a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori büszkeségét június 8-án, szerda délután Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes nyitotta meg újra a történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára.

1596014771

Az 1871-ben vízre bocsátott Lajta (testvérhajójával, a Marossal) az akkori kor csúcstechnológiájú fegyverének számított. A hadiflottában ez volt az első, tisztán fémből készült páncélos, kizárólag gőzgéppel mozgatott, vitorlázat és kötélzet nélküli hadihajó. Az első világháború után vonták ki a flottából, majd az 1920-as években végképp nyugdíjazták. A fegyvereitől megfosztott, lecsupaszított jármű hosszú évtizedekig elevátorhajóként dolgozott. Végül 1992-ben védetté nyilvánították, de még nyolc esztendőnek kellett eltelni, hogy eredeti állapotát visszaállítsák, és Lajta Monitor Múzeumhajó néven folytathassa pályafutását.

A Lajtát június 8-án, szerdán nyitották meg újra. Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka köszöntőjében hangsúlyozta: a múzeumhajó évről-évre egyre több látogatót vonz, tavaly már mintegy tízezren keresték fel.

1596014771

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Lajta egykori haditechnikai kuriózumait emelte ki beszédében. Mint mondta, Európában az angolok után Magyarországon építettek és vetettek be ilyen jellegű hajótípust, amely kis oldalmagasságával és forgatható lövegtornyával az akkori idők egyik leghatékonyabb folyami fegyveres járműjévé vált. „Ma azt ünnepeljük, hogy ez a hajó újra itt áll, s újra várja a látogatókat" – mondta az államtitkár.

A megnyitón díszsortűz mellett koszorút bocsátottak a vízre a Lajtán szolgáló hősi halált halt matrózok emlékére.

A múzeumhajó június 9-től újra várja a látogatókat, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

1596014772

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária