Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Intenzív a visegrádi védelmi együttműködés

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. május 12. 13:51

A visegrádi védelmi együttműködés erősítéséről tárgyalt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Krakkóban.

1596031855

A Visegrádi Csoport soros lengyel elnöksége által május 12-én, pénteken szervezett, úgynevezett Magas Szintű Testület (Senior Body) ülés keretében a négy védelmi tárca miniszterhelyettese a V4-ek napirendjén szereplő politikai és gyakorlati kérdések széles körét tekintette át a lengyelországi találkozón. A magyar delegációt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vezette.

A találkozón a miniszterhelyettesek egyeztettek a V4 EU harccsoport felkészítéséről, amelyet – a 2016 első félévében adott sikeres készenléti szolgálat nyomán – 2019 második félévére ismét felajánlottak,  továbbá szót ejtettek a harccsoport hosszabb távú bővítésének lehetőségeiről is. Az eszmecserét a kérdéssel foglalkozó, az azt megelőző napon lezajlott szakértői szeminárium készítette elő.

1596031855

A miniszterhelyettesek áttekintették az aktuális NATO és EU védelempolitikai kérdéseket, különös tekintettel a küszöbön álló NATO-csúcstalálkozó témáira: a közös teherviselésre és a NATO terrorizmus elleni szerepvállalására.

A visegrádi partnerek a találkozó zárásaként megvitatták az EU globális stratégiájának végrehajtását részletező védelmi és biztonsági terv megvalósításának helyzetét, és tárgyaltak a V4-ek regionális légtérvédelmi együttműködésről is.

1596031855

Fotó: Honvédelmi Minisztérium