Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 336. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. március 8. 15:45

„A bűn valójában magának az elkövetőnek árt. Minket tesz tönkre, s Isten, jóatyánkként ezért tiltotta meg azt. A bűn nem pusztán engedetlenség, amit ő megtorol, hanem a gyermeki bizalom hiánya, amivel kiszolgáltatjuk magunkat egy olyan világnak, amit nem ismerünk, de az Isten ismeri és óvni, vigyázni akar ránk. A bűnt felnőtt keresztényként nem szabad úgy felfogni, mint puszta törvényszegést. Hanem annak az alapvető keresztény hitvallásnak fényében kell nézni, amit a Biblia úgy fogalmaz: minden értetek történik.” Ezzel az idézettel köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő. Fodor Endre.

Mai adásunkban folytatjuk majd Berta Tibor ezredessel, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével azt a beszélgetést, amelyet az eucharisztiáról folytattunk. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is.  

1596076912