Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – száznegyvenkettedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. január 15. 7:29

„Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.” Vianney Szent János gondolatával köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.

Mai adásunk tartalmából: Antoine de Saint-Exupéry legismertebb kisregénye a Kis herceg. Ősi bölcs tanításokra, örök igazságokra figyelmeztet. Szentesi Csaba görög katolikus tábori lelkész ezúttal karácsonykor első hallásra talán merész ötlettel állt elő.

A Katolikus Tábori Püspökség Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismerést alapított, amelyet azoknak ítél oda, akik munkájukkal példát mutatnak a honvédségben.

Az egyik díjazottat, Bozó Tibor dandártábornokot hallják majd.

Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását….