Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – száznyolcvannegyedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. november 25. 14:41

„Isten nem semleges, nem is elvont fogalom. Ő egyszerre ember szövetségese és bírája a teremtésen belül. A kötelék, amely egyesíti őket helyettesíthetetlen és szeretetnek nevezik. Istennek magának is szüksége van szeretetre. Aki szereti Istent, azt Isten és az emberek is szeretik. Istent az emberben kell szeretni, mert Isten szeretete az emberek szeretetén keresztül halad, valósul meg. Aki Istent az ember kizárásával szereti, lefokozza szeretetét és Istenét egy elvont fogalomra. Isten az ember árnyéka, amint az árnyék követi a mozdulatokat, a test mozgását. Ugyanúgy Isten is követi a lélek mozdulatait. Ha az ember szeretetreméltó, Isten is az lesz. Az ember titka Isten és Isten titkának sincs más neve, mint amit az ember kitalált, szeretet. Aki szeret, szereti Istent.” Elie Wiesel gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.

Advent első vasárnapja előtt a várakozás gondolatait osztja meg a hallgatókkal Kálinger Roland őrnagy, Rozsé atya, és egy korábbi beszélgetésből idézzük Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének gondolatait. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.