Irány Ázsia! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A számottevő, kínai és szovjet támogatást élvező Észak-Korea 1950. június 25-én – az ideiglenes határként kijelölt 38. szélességi fokot átlépve – meglepetésszerű támadást indított az Egyesült Államokat maga mellett tudó Dél-Korea ellen. A térségben állomásozó amerikai légierő nem volt felkészülve erre az összecsapásra. Gépparkjuk gerincét még a második világháborúból ismert F–51D Mustangok, illetve a különleges kialakítású, lokátorral felszerelt, így éjszakai vadászként is bevethető F–82F/G Twin Mustangok adták.Az első generációs sugárhajtású vadászgépek – melyek nem viselték jól a tábori körülményeket – jellemzően Japán repülőterein állomásoztak: innen irányították át azokat a koreai hadszíntérre. Az északi csapatok támadásának első hullámát az F–80C Shooting Star-ok próbálták feltartóztatni. Szerepük a két 23 milliméter és egy 37 milliméter űrméretű gépágyúval felszerelt, nyilazott szárnyú, szintén sugárhajtású MiG–15-ösök tömeges bevetésével változott meg. Bár a világ első, sugárhajtású vadászgépek között lezajlott légi harcából az amerikai típus került ki győztesen (1950. november 8-án), a még egyenes szárnyakkal épített Shooting Star-ok később inkább a földi célpontok támadásában vettek részt. Szintén a korszak jellegzetes típusa volt az F–84E Thunderjet, melynek nyilazás nélküli szárnya ugyancsak az 1940-es évek tervezési elveit tükrözte. A gépet 1950 decemberétől a B–29 Superfortress bombázók kísérővadászaként alkalmazták, de mivel a MiG–15-ösökkel vívott összecsapásokban jelentős veszteségeket szenvedtek, ezt követően vadászbombázóként folytatták pályafutásukat.Az amerikai erőknek tehát égetően kellett egy olyan típus, amely képes felvenni a versenyt a MiG–15-ösökkel, s ez végül az F–86 Sabre lett. A gép korai változata ugyan még alulmaradt a szovjet repülőipar akkori csúcstermékével szemben, de a harctéri tapasztalatok alapján végzett továbbfejlesztések révén 1953-tól már egyenrangúként küzdhetett meg ellenfelével.