Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ISIS elleni konferencián vett részt a Honvéd Vezérkar főnök

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2015. június 8. 17:05

Az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban résztvevő országok vezérkarfőnökeinek rendezett konferencián vett részt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök június 8-án, hétfőn, Katarban.

A mintegy húsz ország képviselővel megrendezett tanácskozás témája a koalíció eddigi tevékenységének értékelése és a jövőbeni feladatok ismertetése volt, de lehetőség nyílt a katonai vezetők közötti kétoldalú megbeszélésekre is.

Az Iszlám Állam ellen szerveződött nemzetközi koalícióhoz eddig több mint hatvan ország csatlakozott, harmaduk – köztük Magyarország is – katonai erővel is részt vállal a feladatokból. Magyarország a nyugati értékközösség részeként eddig is részt vett az Iszlám Állam elleni koalíció politikai tevékenységében és Irak támogatásában. Többek között 70 ezer eurónyi humanitárius segélyt küldött, és 2014 augusztusában közel 250 tonna lőszert ajánlottunk fel az iraki kormánynak, amely több részletben jutott el Kurdisztánba idén februárig.

A Magyar Országgyűlés április 14-én hagyta jóvá, hogy a Magyar Honvédség részt vegyen egy iraki/kurdisztáni katonai misszió keretében a koalícióban. A 150 fősre tervezett kontingensből a tervek szerint mintegy 120 katona teljesít majd szolgálatot Észak-Irakban, további huszonhét katona pedig itthon áll majd rendelkezésre a rotáció biztosítására.
A Magyar Honvédség katonái biztosító (Force Protection – erők megóvása) feladatokat fognak ellátni a Kurdisztán fővárosában, Erbliben található német és olasz vezetésű kiképző központban, amely a kurd peshmerga erők számára biztosít nemzetközi segítséget a kurd fegyveres erők képességfejlesztéséhez az Iszlám Állam elleni harcban.

1595995248