Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ivangorodnál sikeresen harcolunk

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 28. 19:07

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Az Ivangorod alatt folyó harcokban eddig 8 000 oroszt ejtettünk foglyul és 19 gépfegyvert zsákmányoltunk" – olvasható a Pesti Napló hasábjain. A lapból az is kiderül, hogy Jaroslau közelében egy orosz ezredes és 200 ember kénytelen volt megadni magát.

A Pesti Hírlap közli Potiorek táborszernagy jelentését: „E hó 27.-én Szerbiában újabb sikereket vívtunk ki. Ravnje helyiséget és Macvában a Crn Barától északra gát-úton nagyon megerősített ellenséges hadállást csapataink, az ellenség vitéz védelme után, rohammal bevették, miközben négy ágyút, nyolc gépfegyvert és számos hadianyagot zsákmányoltunk és öt tisztet és ötszáz katonát ejtettünk."

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595981442
Címkéklapszemle