Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járőrverseny és szalonnasütés – végéhez közeledik a Békatábor

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. augusztus 29. 14:45

Járőrversennyel indult a Békatábor lakóinak negyedik napja. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium leendő kilencedikes növendékei még csak most ismerkednek a honvédelmi oktatással, de olyan nagy igyekezettel vágtak neki a járőrbajnokságnak, hogy minden feladatot sikerült a szintidőn belül elvégezniük.

1595977832

A délelőtti programban volt fegyver szét- és összeszerelés, kézigránátdobás fekvő, térdelő és álló testhelyzetből, koordinátaleolvasás és sebesültszállítás. A diákok a helyszínek közötti távolságot tizedikes növendéki mentoraik vezetésével tették meg. A terep nem volt ismeretlen számukra, hiszen a keddi – közel tíz kilométeres – menetgyakorlat útvonalát kellett követniük.

Délután a Kossuth-laktanya sportpályáján is tartalmas programokkal várták a növendékeket a katonaoktatók: amíg a csoport egyik fele légpuskalövészeten vett részt, a többiek számára Halmai Péter, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület vezetője árult el érdekességeket az első és második világháború haditechnikájáról, fegyverzetéről és felszereléséről. A tábor lakói kézbe is vehették a korabeli eszközöket, az egyesület tagjai pedig igyekeztek minden kérdésre kimerítő választ adni.

1595977833

Az egész hetes kötött, katonai napirend után jól jött a Békatábor utolsó estéjén a szalonnasütés: az iskola udvarán a növendékek, a felsőbbéves mentorok, a katonaoktatók és a civil pedagógusok együtt töltötték az estét, persze csak a takarodót megelőző körletszemléig.

1595977833


Fotók: a szerző felvételei