Javultak az életkörülmények az altiszti akadémián
Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy | 2013. március 9. 16:30Hat újonnan kialakított teakonyhát és mosó-szárító helyiséget, valamint két új zuhanyzót adtak át március 5-én Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.
A korábban alvállalkozónak kiadott feladat átvétele után, a gazdaságosabb üzemeltetés
következtében megteremtődött hasznot az életkörülmények javítására, a laktanyák
infrastruktúrájának fejlesztésére és a létesítmények szebbé tételére szánták.
Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka kiemelte,
hogy az alakulatnak saját éves költségvetéséből nem lett volna lehetősége hasonló
beruházásra. Az 1. számú épületben található tea- és mosókonyhák az itt elhelyezett, kétéves
altisztképzésen, valamint tanfolyamokon részt vevő hallgatók, a 3. számú épületben
kialakítottak pedig az alapkiképzésre bevonultak mindennapjait teszik könnyebbé,
komfortérzetüket javítják. A tantermi épületekben kialakított zuhanyzók pedig az itt
szolgáló oktatói állomány életét könnyítik majd meg.
Fotók: a szerző felvételei