Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jelentős változások és fejlesztések

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. február 13. 5:31

Az intézetben folyó munka nemzetközi összehasonlításban is megállja helyét – mondta Vargha Tamás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum éves értékelő és feladatszabó értekezletén, február 12-én.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében hangsúlyozta: az intézményben a tavalyi évben jelentős változások és fejlesztések kezdődtek el, amelyek eredményei hamarosan láthatóak lesznek.

Vargha Tamás hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium mindent meg fog tenni azért, hogy az idei év is hasonlóan sikeres legyen.

1595949074

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka a 2012-es évet értékelve fontos eredményként említette az évek óta folyamatosan emelkedő, nyolcvanezer fő feletti látogatószámot és azt is, hogy az intézmény új honlapja a rendszerbe állása óta hibátlanul működik, s közel hatvankétezren kattintottak eddig rá.

A parancsnok kiemelte a MANDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) programot, amely egy átfogó digitalizálási terv része, és amelynek keretében az elmúlt hónapokban 48 ezer képet, valamint 24 ezer elektronikus felvételt sikerült készíteni.

1595949074

Elhangzott: jelentős infrastrukturális fejlesztések is történtek az elmúlt évben. Többek között kifestették a földszinti, jobb oldali kiállítótermeket és átépítették a világítási rendszert. Felújították a földszinti aulát; szeptember elején megkezdte működését az új pénztárhelyiség, s az alagsori festményraktár tárolórendszerének átadása is megtörtént. És ami egy múzeum életében a legfontosabb: 2012-ben 3576 műtárggyal gyarapodtak, így az év végén összesen több mint 1,2 millió műtárgy volt az intézmény birtokában.


Fotó: a szerző felvételei