Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jó hangulatú találkozó a „Hadkiegészítő Parancsnokságon”

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2015. november 13. 19:23

Nyugdíjas találkozót szervezett november 11-én, szerdán az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 1. Katonai Igazgatási Központja a fővárosi, valamint a Pest megyei jogelőd szervezeteknél egykor szolgált munkatársak részére a Honvédelmi Minisztériumban.

1596003950

A rendezvényen – amelyre több mint százan fogadták el a meghívást – Ignáth Tibor alezredes, az MH HKNYP 1. Katonai Igazgatási Központjának parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta: a központ tevékenységi köre új képességekkel bővült, a katonai igazgatás, az érdekvédelem, a segélyezés, a kegyelet és a toborzás feladatai mellett honvédelmi neveléssel és hadisírgondozással is foglalkoznak. Beszélt a hadisírgondozás alapfeladatairól és kiemelte, hogy fontos feladat a hősök emlékének megőrzése, a síremlékeikről történő gondoskodás. Már az ifjúságot is bevonják a hadisírgondozásba, az ötven órás közösségi szolgálat részeként gimnazista diákok dolgoznak rendszeresen a Farkasréti temető hősi parcelláiban, hogy az elhanyagolt, gazos sírköveket megtisztítsák és virágok ültetésével méltóbb körülményeket teremtsenek a háborúkban életet vesztett katonák nyughelyénél.

1596003950

Ezt követően Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka köszöntötte az egykori kollégákat. A parancsnok beszédében arra kérte a nyugállományú bajtársakat, hogy szólítsák meg a környezetükben élő fiatalokat, és irányítsák figyelmüket a honvédelem felé. Majd köszönetét fejezte ki az egykori munkatársaknak, akik segítségüket ajánlották fel a migrációval összefüggő feladatokban.

1596003950

A hivatalos programot követően kezdődött a rendezvény kötetlenebb és szórakoztatóbb része, amikor is a Brunner Capelle együttes szórakoztató zeneszámokat játszott. A rendezvény zárásaként a parancsnokság ebédre invitálta a meghívottakat, ahol lehetőség nyílt a kötetlen, baráti beszélgetésre.

1596003951

Fotó: a szerző felvételei