Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jótékonysági koncert a gyógytornász és logopédus megsegítéséért

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2017. november 13. 12:47

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara november 11-én adott koncertet az Ép-Kéz-Láb Baleseti Sérültekért Alapítvány szervezésében Horváthné Illés Barbara felépülésének érdekében.

1596041165

„Horváthné Illés Barbara gyógytornász és logopédus, két gyermek édesanyja. Egy különleges intézményt vezet, a Csillagház Általános Iskolát, ahol halmozottan sérült mozgáskorlátozott gyermekeket oktatnak-nevelnek. Apósával együtt 2017. január 2-án egy jogosítvány nélküli, részeg sofőr ütötte el a járdán. Apósa életét vesztette, Barbara bal lábát térd alatt amputálni kellett" – olvasható az alapítvány oldalán.

A szombat délutáni teltházas eseménynek a Péterfy Sándor utcai Kórház rendelőintézet és Baleseti Központ adott helyet. Az est folyamán Schmied Zoltán színművész, a Centrál Színház társulatának tagja konferált. A zsúfolásig megtelt kórházi előtérben felcsendültek – többek között – Kacsóh Pongrác: Rákóczi – daljáték, George Gershwin legnépszerűbb számainak átiratai, Elvis Presley és Tom Jones dallamai.

1596041165

Fotó: a szerző felvételei