Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Júliusban indul az Isonzó Expressz

Szöveg: Takács Vivien |  2015. február 24. 17:15

Isonzó Expressz névvel indul emlékvonat a nyáron azokra az olasz és szlovén helyszínekre, ahol az első világháborúban magyar katonák harcoltak. A különvonatról és az utazás programjáról február 24-én, kedden tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében.

1595988352

A sajtótájékoztatón Kun Szabó István vezérőrnagy elmondta: olyan vasúti emléktúrát terveznek, amely érinti az Olaszország 1915-ös hadba lépésével megnyíló olasz front legfontosabb helyszíneit, például az Isonzó folyót, illetve a Doberdó fennsíkot. A Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: „a zarándokút célja, hogy a társadalom felé közvetítsük a katonahősök példaértékű helytállását."

Dr. Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: minden lehetséges módon támogatják a különvonat elindítását, mert ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom méltó módon emlékezzen a Nagy Háború hőseire.  „A vonat eszköze a hőskultusz visszaállításának" − fogalmazott az ezredes.

1595988352

Az Isonzó Expressz ötlete − a Történelmi Székely Gyors elnevezésű különvonatéhoz hasonlóan − az Indóház Kiadótól származik. A sajtótájékoztatón elhangzott: az emlékvonat tizennégy kocsija közel hatszáz ember befogadására alkalmas. A szerelvény Orfeum kocsijában, valamint az egyes helyszíneken a témában jártas történészek előadásait hallhatják majd az utazók, illetve hagyományőrzők mutatják be a korabeli felszereléseket és fegyvereket, s az egyes helyszíneken díszelgési feladatokat is ellátnak.

A vonat július 20-án indul a budapesti Keleti pályaudvarról, és 23-án érkezik vissza. A vasúti kiutazás után az utasokat autóbuszok szállítják a helyszínekre. Az emlékúton részt vevők egyebek mellett meglátogatják majd a visintini magyar kápolnát, valamint a Doberdó fennsíkján a Monte San Michele hegyet. Az utazás programjában mindezek mellett szerepel még a redipugliai olasz, valamint a foglianói és a solkani osztrák−magyar temető megtekintése is.

1595988352

Az emlékvonat a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, a MÁV Nosztalgia Kft., az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó Bt., a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány és a Budakeszi Kultúra Alapítvány együttműködésével jött létre.

Bővebb információt a programról a www.isonzoexpressz.hu oldalon olvashatunk.

1595988352

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária