Jutastól Szentendréig: hiánypótló könyv az altiszti képzésről

A munka egyik alapját Kovács Tibor diplomdolgozata jelentette, amelyet 2010-ben készített a Budapesti Műszaki Egyetem felnőttoktatási szakértői képzésének befejeztével. Az eredeti tervek nem albumról szóltak, hanem egy „vonalasabb" alkotásról, ám végül – az említett Ludovika-kötet példája nyomán – az elképzelések végül módosultak. „Ez a kötet is szakmai, de nem annyira száraz, nem a jogszabályokra koncentrál, hanem inkább egy vonulatot kíván megmutatni" − mondja kérdésünkre Kovács Tibor. „A mai könyvpiac elég telített, és a kiadóval együtt úgy láttuk: egy színes, fotókkal teli kiadvány talán több érdeklődő figyelmét keltheti fel, mint egy kevésbé olvasmányos, szakmai mű. Ez a kötet megjelenésében is méltó a tartalmához. Az volt a célunk, hogy bemutassuk azt a számos képzőintézményt, amely az 1920-as évektől kezdve működött Magyarországon, és persze az is, hogy eközben emléket állítsunk az altisztképzésnek."

A szerzők szerint igencsak akad mit helyretenni e témakörben. Földesi Ferenc arra hívja fel a figyelmet: a címben is szereplő jutasi altisztekről például a mai napig rettentően sok téves információ kering a köztudatban. „Ilyen például a szólásmondás: káromkodik, mint a jutasi altisztek… Az a kép él ezekről az altisztekről, hogy durvák, faragatlanok voltak, akik minden idegszálukkal sanyargatták a katonákat. A valós helyzet pedig eközben az volt, hogy Jutason tiltották a káromkodást, és aki trágárul beszélt, fogdát kapott a parancsnoktól" − emeli ki.

Ez azonban természetesen csak egyetlen kiragadott példa a sok közül. A munka a ‘20-as évektől átívelően követi végig a képzés változásait, tendenciáit, ideértve a különböző tanfolyamokat is, naprakészen követve a rengeteg változást, hiszen a bipoláris világrendszer kialakulásával hazánkban is felgyorsult az oktatás tempója. „Volt olyan időszak, amikor tizenhat képzőintézmény működött egyszerre, és akadtak ezek között remekül működő szervezetek is, amelyekről mindenképpen szót kell ejteni" − mondja Kovács Tibor.

A szerzők szerint nagyon fontos bemutatni a közvélemény számára, hogy a hadseregek „idegrendszerét" az altisztek adják. „Ha a honvédséget egy testnek tekintjük, annak a vezérkar és a tisztek jelentik a fejét, a végrehajtó állomány pedig a végtagokat, a kettő közötti jelátvitel azonban az altiszteken keresztül valósul meg" − érzékelteti egy példával Földesi Ferenc. „Ezt mindenkiben tudatosítani kell, arról nem is beszélve, hogy az altiszteknek is érezniük kell: fontos részei a hadseregnek. A jelenlegi tendenciák e tekintetben roppant dicséretes, követendő példát jelentenek, hiszen az altiszteknek végre a helyükre kell kerülniük a haderőben. Roppant fontos szimbolikus lépés például, hogy az avatásuk most már nemcsak eldugottan történik, hanem egy igen látványos, ünnepélyes esemény keretében kap helyet a budai várban."

Mindehhez e könyv persze csupán egy figyelemfelkeltő eszköz a sok közül, de fontos eszköz. „Jó lenne, ha az altisztek büszkék lennének arra, kiknek az utódjai, ha elolvassák ezt a kötetet" − mondja Földesi Ferenc. „Azt szeretnénk, ha a közvélemény tudomásul venné, hogy az altisztek döntő többségének felkészültsége – a hazai tanintézeti képzés mellett a missziós feladatok végrehajtásának, a külföldi tanfolyamok, iskolák elvégzésének, az önszorgalomból folytatott főiskolai tanulmányoknak is köszönhetően – napjainkban példaértékű" − összegzi Kovács Tibor.