Katonai Igazgatási szaktanfolyam indult
Szöveg: Heszler Ramóna | 2016. december 1. 19:03Katonai Igazgatási szaktanfolyam kezdődött a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél katonai igazgatási szakbeosztást betöltő munkatársak – összesen 14 fő – részére a napokban Budapesten, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Dózsa György úti objektumában.
![1596024039](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f2164e7607b1646207203.jpg)
A tanfolyamot Mák András alezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség Katonai Igazgatási és Toborzó Osztály megbízott osztályvezetője nyitotta meg.
Elmondta: az egy hetes képzés alatt olyan elméleti és gyakorlati tudást kapnak a résztvevők, amely elengedhetetlenül szükséges és mindennapi segítséget jelent azoknak, akik ezen a területen dolgoznak. A képzés igyekszik felölelni a katonai igazgatás minden területét, még ha érintőlegesen is. Többek között szó lesz a személyi kiegészítés jogszabályi hátteréről, a gazdasági és anyagi szolgáltatások kijelölésével és igénybevételével kapcsolatos feladatokról, az ügyfélszolgálati rendszerről, a hadköteles nyilvántartás vezetéséről, valamint a hadkiegészítési feladatok során megjelenő együttműködési feladatokról.
A tanfolyamok résztvevők a hét végén egy teszt segítségével adnak számot tudásukról.
![1596024039](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f2164e798f28497905917.jpg)
Fotó: Bencsik Mónika hadnagy