Katonai könyvek a könyvfesztiválon
Szöveg: Takács Vivien | 2014. április 25. 15:24A Zrínyi Kiadó is részt vesz a Millenáris Parkban április 24−27. között megrendezett XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál − ami a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye − hagyományához hűen vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei könyvkavalkádon huszonöt ország közel száz neves alkotója, négyszáz hazai és határon túli magyar író, tudós, művész várja az érdeklődőket a különböző kulturális programok során.
Dedikálások, irodalmi estek, felolvasások, író-olvasó találkozók és még számtalan program részesei lehetnek azok, akik kilátogatnak a Millenáris Parkba. Az idei díszvendég Törökország.
A több mint hatvanéves Zrínyi Kiadó pultjánál − a „B" épület földszintjén, a B45-ös standon − színvonalas hadtörténeti, haditechnikai és biztonságpolitikai kiadványokat lehet megvásárolni, 35-50 százalékos kedvezménnyel.
„A könyvek iránt idén is nagy az érdeklődés. Sikergyanús könyveknek mondanám »A magyar tüzérség 100 éve« és a »Kis magyar hadtörténet« című kiadványokat" − mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Győr Edina, a kiadó terjesztési munkatársa. Hozzátette: sokan keresnek könyveket az első világháborúról is, a százéves évforduló miatt.
A könyvfesztivál szombaton és vasárnap is 10-től 19 óráig tart nyitva.
Fotó: Rácz Tünde