Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás küzdelem

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2014. május 9. 15:24

Ami a civil életben úszás vagy kerékpározás, az a Magyar Honvédségnél kézigránátdobás és gépkarabély-lövészet. A futás mellett ugyanis ezen versenyszámokban kell helytállniuk a katonai háromtusa-bajnokságon indulóknak. Nincs ez másként Győrben sem, ahol az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédjei a napokban mérték össze tudásukat.

1595971566

Az első versenyszám a lövészet volt

Az időjárás a katona barátja – szokták mondani szakadó esőben vagy szélvihar idején. Ezúttal viszont tényleg nem az ellenerő oldalán állt az idő, hiszen tavaszi napsütés fogadta a skarlátpiros barettsapkás honvédeket május hatodikán, az alakulat győrszentiváni lőterén. A kétfős női és háromfős férfi csapatokból álló mezőnyt reggel kilenc órakor Bozsóki Attila alezredes köszöntötte. Az alakulat parancsnokhelyettese a biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, majd „eredményes és tisztességes" küzdelmet kívánt a sportesemény résztvevőinek.

A versenyt megelőző eligazítást követően a nevezők a lőszerkiosztás helyszínére igyekeztek, ahol egyenként harminc darab 7,62 milliméteres lőszert táraztak be. Az első versenyszám ugyanis a lövészet volt, ahol fekvő, térdelő és álló testhelyzetből is bizonyítaniuk kellett lőkészségüket az indulóknak. A kétszáz méteres távolságban elhelyezett célalakok felé testhelyzetenként tíz-tíz lövést adtak le a résztvevők az AK−63D típusú gépkarabélyokból, miközben a legmagasabb találati szám elérését a rendelkezésre álló idő rövidsége nehezítette.

1595971566

A nevezők egyenként harminc darab 7,62 milliméteres lőszert táraztak be

A fegyverek töltetlenségének ellenőrzése után a versenyzők kézigránátdobásban igyekeztek felülmúlni egymást. A nőknek tizenöt, húsz, huszonöt, míg a férfiaknak huszonöt, harminc, harmincöt méterről kellett beletalálniuk a kettő, illetve négy méter sugarú körökbe − távolságonként öt gyakorlógránáttal −, majd három kísérletből a lehető legmesszebb repíteni az imitált harceszközt. A fizikai próbatétel zárószáma a háromezer méteres gyakorlóöltözetes futás volt, melyet vállra vett fegyverrel teljesített a közel harmincfős mezőny.

A verseny legjobbjainak ezúttal nemcsak medál és elismerés jár majd, hanem az a megtiszteltetés is, hogy képviselhetik az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredet az ősszel Püspökszilágyban megrendezendő honvédségi szintű katonai háromtusa-bajnokságon.

1595971567

A versenyzők kézigránátdobásban is igyekeztek felülmúlni egymást

A győri megmérettetésen végül az alábbi eredmények születtek:

Egyéni férfi kategóriában:

1. Szabó Zsolt százados


2. Farkas Imre százados


3. Lakatos Róbert őrmester

Egyéni női kategóriában:

1. Ferenczi-Hantó Andrea zászlós


2. Petrovich Lászlóné tizedes


3. Kovács Szilvia őrmester

1595971567

A fizikai próbatétel zárószáma a háromezer méteres gyakorlóöltözetes futás volt

Férfi csapat kategóriában:
1. Logisztikai zászlóalj


2. Vezetési zászlóalj


3. Ezredtörzs

Női csapat kategóriában:

1. 1. légvédelmi rakétaosztály


2. Logisztikai zászlóalj


3. 2. légvédelmi rakétaosztály

Összesített értékelésben:
1. Logisztikai zászlóalj


2. 2. légvédelmi rakétaosztály


3. Ezredtörzs

Kiváló teljesítményükhöz ezúton is gratulálunk!