Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás programok Magyarország legnagyobb török kori történelmi fesztiválján

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. május 27. 19:46

Idén is elfoglalják a hagyományőrzők Tata négybástyás várát, és katonazenétől is hangos lesz a város Magyarország legnagyobb török kori történelmi fesztiválján.

1595972731

A programok május 30. és június 1. között zajlanak a tatai várban és az Eszterházy téren. Lesz kardcsörtető mustra és díszlövésekkel kísért fáklyás felvonulás, jogászkonferencia, és katona-zenekari találkozó.

Szombaton és vasárnap látványos csatákat mutatnak be a hagyományőrzők, a Magyar Honvédség haditechnikai, fegyver- és viseletbemutatóval készül. A program idején pipa- és kortörténeti kiállítások, kirakodóvásár, kézműves-foglalkozások, jóféle ételek és italok várják vendégeinket. A fesztiválon idén is részt vesz a tatai lövészdandár harci és tehergépjárművek bemutatójával, toborzóponttal, valamint a Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ afgán sátrával, szombaton és vasárnap a Bláthy Ottó Szakközépiskola előtti téren.

Aprajafalvában gyermekfoglalkoztató mesesarokkal, kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. A látogatók megtekinthetik a „Tata a 15 éves háborúban"  című tárlatot, és „Sarkantyú peng, szoknya lebben…" címmel az I. Patara Nemzetközi Néptánctalálkozót.

1595972731

Az első nap kiemelkedő programja a VII. Regionális Katona-zenekari Fesztivál, amelyen négy katonazenekar ad majd látvány- és zenei elemekben gazdag műsort május 30-án, pénteken 16 órától.

Szombaton nyit a vásár, ahol az őstermelők, a biopiac, a virágmívesek és a Tatai Kézművesszövetség udvari vásárának standjai között akár a török konyha ízvilágába is belekóstolhatnak az érdeklődők.

A Patara második napján korabeli tüzérségi, muskétás, pikás gyakorlatok bemutatója is szórakoztatja majd a közönséget. Aznap megkezdődik a harc a várért − keresztény csapatok összevont támadását kísérhetik figyelemmel a Rondella-bástya felől, majd egy virtuspróbán könnyűlovassági bemutatót és hagyományőrző csapatok látványos mozgását kísérhetik figyelemmel. Este táncház és tábori gálaműsor lesz terítéken.

Június első napján, a reggeli zenés tábori ébresztő után nyílt színi csata kezdődik a Kastély téren. Június 1-jén délután jön a „Nagy Durranás", azaz a Patara Támadás, a főkapu berobbantása, majd a táborbontás előtti mustra a várudvaron, a hagyományőrségek és a katonazenekarok búcsúztatásával.

1595972732