Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kegyeleti túra Észak-Olaszországban

Szöveg: Bodoróczkiné Bazsika Brigitta százados |  2017. augusztus 31. 11:39

Az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei ötnapos kegyeleti túrán vettek részt Észak-Olaszországban, augusztus utolsó hetében.

1596038134

Sári Szabolcs alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka 25 honvéd tisztjelölt, míg Berkecz Gábor, a debreceni iskola igazgatója 9 növendék kísértében indult el az olaszországi túrára.
A program első napján a résztvevők megtekintették a caporettói Kobariški Múzeumot, ami az Isonzó front legnagyobb állandó kiállításának ad helyet.

1596038134

A honvéd tisztjelöltek és a növendékek ezt követően a redipugliai katonai emlékműnél, illetve a folglianói osztrák−magyar temetőben jártak. Ezen a két emlékhelyen − több mint százezer elesett katonára emlékezve − koszorút helyeztek el.

1596038135

Veronában prof. dr. Pintér Lajos, tiszteletbeli főkonzul kalauzolta a csoportot. A Basilica San Zenóban tett sétát követően az osztrák−magyar temetőben hadisírgondozás szerepelt a látogatók programjában, majd a  delegáció vezetői, illetve a város vezetői megkoszorúzták őseink emlékhelyeit.

1596038135

A két világháború között az olasz hatóságok az 1775 méter magas Monte Grappa hegy tetején építettek fel egy monumentális hősi emlékművet, ahova a környéken sok helyen eltemetett hősi halottak földi maradványait gyűjtötték össze.

1596038135

Az út utolsó állomása a velencei Morosini Katonai Akadémia volt. Itt a honvéd tisztjelöltek és növendékek az olasz katonai oktatás sajátosságaival ismerkedtek meg.

1596038135

Fotó: MH Ludovika Zászlóalj