Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kéksisakosok oktatói – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. július 6. 13:35

Újabb négy évre meghosszabbította az ENSZ békeműveleti főosztálya az MH Béketámogató Kiképző Központ által vezetett nemzetközi katonai megfigyelői tanfolyamok akkreditációját. Az erről szóló dokumentumot a huszonkilencedik kurzus ünnepélyes zárásakor Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át Apáti Zoltán ezredesnek, a kiképző központ parancsnokának.

1595997018
A Honvédelmi Minisztériumban tartották június 19-én a huszonkilencedik nemzetközi katonai megfigyelői tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC) záróünnepségét. A rendhagyó helyszínt az indokolta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 2007 és 2011 után, négy évre ismét meghosszabbította az MH Béketámogató Kiképző Központ fegyvertelen katonai megfigyelői tanfolyamainak akkreditációját. Az oklevelet, amely tanúsítja, hogy a szolnoki alakulat megfelel az ENSZ által támasztott szigorú kiképzési normáknak és követelményeknek, Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át a központ parancsnokának.

„A katona végső hivatása a béke: minden harcnak csak akkor van értelme, ha az végül elvezet a békéhez, amelyben az ellentétek egymás érdekeinek és értékeinek kölcsönös tiszteletben tartása mentén oldódnak meg. Önök a békéhez vezető úton az első lépéseket tehetik meg, segíthetik a tűzszünetek létrejöttét és megtartását. Rendkívül nehéz feladatra vállalkoztak, fogadják tiszteletemet és elismerésemet!" – gratulált a tanfolyamot sikeresen elvégzett tiszteknek a honvédelmi miniszter.


(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 10-én, pénteken megjelenő számában!)