Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két évtizede a katonák és családjaik szolgálatában

Szöveg: Takács Vivien |  2014. november 3. 21:29

A Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspöksége istentisztelettel egybekötött ünnepséggel emlékezett meg a szolgálat újraindulásának 20. évfordulójáról a Ludovika kápolnában november 3-án.

1595981782

Jákob János dandártábornok, református tábori püspök a többi között köszönetet mondott azoknak a katonáknak és civileknek, akik buzdítottak és imádságukban mindig Isten előtt tusakodtak a tábori lelkészi szolgálatért. „Mi nem azért vagyunk, hogy legyünk, hanem hogy szolgáljuk a katonákat és családjaikat" – mondta a dandártábornok. „Isten lelke a katonák közé hívott el bennünket, mert szeretné szeretetét és kegyelmét az egyenruhát öltők gyermekeire is közvetlenül kiterjeszteni."

A tábori református püspök örömmel jelentette be, hogy nemcsak a tábori lelkészi szolgálat vállalt életközösséget a katonákkal, hanem mára a katonák is belevonják a tábori lelkészt egy-egy élethelyzetbe, családi eseménybe.

1595981783

Az esemény után Vargha Tamás mondott köszöntőt a díszteremben. „Dobó István, az egri vár védője az ütközet előtt álló katonáknak azt mondta: a vár ereje nem a vár köveinek erejében, hanem a vár védők lelkének erejében lakozik" – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette: a szolgálat igazi erejét az elmúlt húsz évben az adta és adja, hogy együtt gondolkodik és együtt dolgozik a tábori lelkészi szolgálat és a Magyar Honvédség.

1595981783


Az istentisztelet szolgálatát a Légierő Zenekar–Veszprém látta el.

Fotók: Rácz Tünde