Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiemelt fontosságú az egészségügyi intézmények védelme

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Rácz Tünde |  2020. március 17. 17:12

Március 17-től a kialakult járványügyi veszélyhelyzet miatt elővizsgálati pontot működtet a Honvédkórház a Podmaniczky utcai telephelyén – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, kedden délután.

1596077179

„Az elmúlt héten már a Honvédkórház Róbert Károly körúti telephelyén bevezettük azt az egykapus beléptetési rendszert, amely szükséges ahhoz, hogy az egészégügyi intézményeink biztonságban működjenek. Ez szolgálja egyrészt a betegek érdekeit, másrészt a dolgozók biztonságát is. Az egykapus rendszer lényege, hogy a sürgősségi ellátásra érkezők kivételével mindenki – legyen beteg vagy dolgozó – csakis ezen a beléptetési rendszeren keresztül tudja igénybe venni az intézmény szolgáltatásait, a diagnosztikai vizsgálatokat, a járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátást" – mondta Szabó István.

Hozzátette: ezeket a szolgáltatásokat kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ellenkező esetben a beteg további vizsgálata a telephely sürgősségi fogadóhelyén történik.

1596077179

Az államtitkár hangsúlyozta: az egészségügyi intézmények védelme kiemelt feladata annak a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoportnak, amelynek vezetésével Benkő Tibor honvédelmi minisztert bízta meg Orbán Viktor miniszterelnök.

Az elmúlt hétvégén a Honvédelmi Minisztériumban megalakult akciócsoportról és honvédelmi irányító törzsekről az államtitkár elmondta: feladatuk, hogy biztosítsák azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, amelyek létfontosságúak egy ilyen rendkívüli helyzetben, Magyarországon.

GALÉRIA