Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiérdemelt ,,ötös” – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. március 13. 14:03

Ifjúkorában egyiptológusnak, katonai kollégistaként helikoptervezetőnek készült. Lövész szakon végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, tiszti pályáját szakaszparancsnokként Hódmezővásárhelyen, az MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárnál kezdte. Huszonnégy év elteltével visszatért egykori alakulata jogutódjához: 2019. január 15-től Szloszjár Balázs ezredes a parancsnoka az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnak.

1599200012
Az általános iskolát Székesfehérváron kezdte, de Mezőtúron fejezte be Szloszjár Balázs. Katonatiszt édesapját ugyanis Börgöndről az akkori 7. gépesített lövészhadosztály alárendeltségébe tartozó lövészezredhez helyezték. Gyerekként bújta a történelmi és a földrajzi témájú könyveket, Egyiptomról például mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Nyolcadikosként, egy toborzótiszttel folytatott beszélgetés hatására mégis úgy döntött, hogy a piramisok tanulmányozása helyett inkább a katonai pályát választja.

– Szolnokon abban az évben indult a katonai kollégium, amelynek a specializációja a pilóta előképzés volt. Góbét és a román gyártmányú IS–29D2-t repültem, több mint száz felszállásom volt, sikerült a vitorlázó „C" vizsgám is. Abban az időben már vadászpilótának készültem, de Kecskeméten, az alkalmassági vizsgálaton a 186 centiméteres testmagasságom és balkezességem miatt csak „B" minősítést kaptam. Helikoptervezető sem lehettem, mert az érettségi évében, 1991-ben sem ilyen, sem pedig vadászpilóta képzés nem indult – mondja az ezredes.

Szloszjár Balázs a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkezett annak reményében, hogy a leendő lövésztisztek képzésében nem a reál tantárgyakon lesz majd a hangsúly. Nagyot tévedett: polgári végzettségként a mérnöktanári diploma követelményeinek kellett megfelelnie. Szakdolgozatát a BTR–80 erőátviteli rendszeréből írta.

– Az 1991–1995-ös évfolyam több szempontból is különlegesnek számított. Egyrészt mi voltunk azok, akik ismét négy évig készülhettünk a tiszti pályára. Másrészt 1991-ben kizárólag azok juthattak be a főiskolára, akik korábbi tanulmányi eredményeik és a szigorú felvételi vizsgákon nyújtott teljesítményük alapján maximálisan teljesítették a felvételi követelményeket. Ötven helyre harminchatunkat vettek fel, negyedik év végére tizennyolcan maradtunk – jegyzi meg a parancsnok.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 18-án megjelenő számában!