Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kihirdették a lengyel királyságot

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. november 7. 18:07

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

Megkezdődött az olaszok kilencedik offenzívája – írja a Népszava. „A görzi grófságban az olaszok uj offenzívát indítottak. A 2. és 3. olasz hadsereg, amelyeket a legutóbbi nagy harcok óta friss csapatokkal egészítettek ki, Görztől lefelé támadnak. Az első általános támadást — hála csapataink hősiességének — visszavertük. Miután az ellenséges tűz a délelőtt folyamán rendkívüli hevességre fokozódott, az ellenséges gyalogság déltájban rohamra indult. A Wippach-völgyben a Vertojbicától keletre emelkedő magaslatokat minden áron el akarták foglalni. Itt szük területen harcba vetett hét ellenséges dandárt teljesen visszavertünk. A Karszt-fensik északi részén röviddel délelőtti 11 óra után az olasz gyalogság tömegtámadásba kezdett, amely eleinte szétlőtt legelső állásainkon tul tért nyert. Csapataink átkaroló ellentámadásai az olaszokat ismét visszavetették. Lokvica azonban az ellenség kezén maradt. Ebben a támadásban nyolc olasz hadosztály vett részt. A fensik déli részén a bősz támadásokkal szemben összes állásainkat megtartottuk."

1596022812

Szintén a Népszava közli: „A szabadelvű pétervári „Rjecs" figyelemre méltó vezércikket közöl, amelyben megemlékezik arról, hogy egész Oroszországban hirek keringenek, hogy a béketárgyalások hamarosan meg fognak kezdődni. A cikk nyíltan megvádolja Angliát, hogy a londoni kormány az oka annak, hogy egyelőre nem jöhet létre a béke. Az angol szövetséges önző — úgymond a „Rjecs" —, nincs tekintettel szövetségeseire, elsősorban Oroszországra és Franciaországra, pedig azok hozták a legnagyobb áldozatokat. Nem Anglia, hanem az orosz birodalom illetékes annak megítélésére, vájjon a háború folytatása káros vagy előnyös-e Oroszországra nézve."

A Pesti Hírlapot olvasva megtudhatjuk, hogy július óta Anglia 412.756 embert veszett el Somme-nál.

Továbblapozva az újságot elolvashatjuk, hogyan folyt le a lengyel királyság proklamálása Lublinban. „A lengyel monarchia felállításának proklamálása fényes ünnepély keretében folyt le. A katonai kormányzóság palotája előtti téren óriási sokaság gyűlt egybe, hogy a történelmi aktus tanuja legyen. Az egész város zászlódiszt öltött. Délelőtt tizenegy órakor kivonultak a helyőrség csapatai, hogy diszörséget ós sorfalat álljanak. A diszörség a lengyel hadtest csapataiból került ki. (…) Délelőtt 11 óra 30 perckor vonult be ünnepélyesen Kuk táborszernagy főkormányzó, elől kivont karddal a lengyel hadtest 3 ulánus katonája, valamint a lengyel légió két tisztje lépett. (…) Ezután a főkormányzó lengyel nyelven a következőket mondotta: —Uraim, vivát a lengyel királyság boldog jövője! Vivát! Vivát! Vivát! A megjelentek lelkesen visszhangoztatták az éltetést, miközben a nagyterem erkélyén kibontották a lengyel lobogót, a csapatok tisztelegtek és a palota előtt álló zenekar rázendített a „Nincs még veszve Lengyelország" kezdetű lengyel nemzeti dalra. A palota előtti téren hullámzó tömeg lelkes kiáltásokban tört ki. Ezalatt két repülőgép keringett a tér felett kis lengyel szinü zászlókat dobva le. A sokaság üdvrivalgása közepette vontatták fel ezután a főkormányzóság összes épületeire az osztrák és a magyar nemzeti zászlók mellé a lengyel nemzeti zászlót (…)."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)