Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kihívás, stabilitás és előrelépés

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2016. augusztus 13. 19:36

Alapkiképzésük utolsó napján – augusztus 11-én, csütörtökön – tartott tájékoztatót Vanyur Tibor ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) parancsnoka a július 18-án bevonult önkéntes műveleti tartalékosoknak a Petőfi-laktanyában.

Vanyur Tibor ezredes – mint a tartalékosok állományilletékes parancsnoka – elmondta: kihívást, stabilitást és előrelépési lehetőséget nyújt az önkéntes tartalékos rendszer azoknak, akik hosszú távon szeretnének együtt szolgálni a hivatásos katonákkal és elhivatottak. Kiemelte: azon nyolc hónap alatt, amíg a tartalékosok az ideiglenes állományjegyzéken vannak, a Magyar Honvédség megtervezi jövőjüket és megtalálják számukra a legmegfelelőbb beosztást. A parancsnok hangsúlyozta, hogy ez összetett feladat: szakmai végzettségük alapján, a katonai szervezetekkel együttműködve keresnek megfelelő beosztást részükre.

1596018047

Vanyur ezredes tájékoztatójában elmondta: lehetőség van előre lépni az önkéntes tartalékos rendszeren belül, de önkéntes műveleti tartalékosból lehetnek szerződéses katonák is, akik hivatásuknak tekintik a haza szolgálatát. Kiemelte: évente 2 hónap tényleges szolgálatra számíthatnak a tartalékosok, a honvédség azonban figyelembe veszi a civil életből adódó elfoglaltságokat is. Behívásuk időpontját a tartalékosoknak is lehetőségük van befolyásolni, hiszen ha már jó előre tudják, hogy külföldre utaznak (például nyaralni), akkor csak annyit kell tenniük, hogy az ügyfélszolgálati rendszerben ezt jelzik a szakembereknek és szolgálathalasztási kérelmet töltenek ki.

Seres Dóra hadnagy, a katonai igazgatási osztály beosztott tisztje az ügyfélszolgálati rendszer használatának előnyeiről tartott előadást. Elmondta: a rendszer sokkal könnyebbé teszi a tartalékosokkal a kapcsolattartást, hiszen szinte azonnal értesülhetnek behívásukról, de akár ők maguk is könnyedén felvihetik az adataikban bekövetkezett változásokat. Hangsúlyozta: a tartalékosok segítséget is kérhetnek, ha elakadnak a rendszer használata közben, vagy éppen elfelejtik jelszavukat, ez esetben a 06-1/234-3600 telefonszámot hívhatják.

1596018048

Fotó: a szerző felvételei