Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilenc és fél év a francia idegenlégióban

Szöveg: Takács Vivien |  2019. február 26. 7:20

Balázs több hónapot töltött Afganisztánban, Maliban és közel három évet őrjáratozott őserdőben az illegális aranyásók ellen Francia Guyanában a francia idegenlégió színeiben szolgálva. Kilenc és fél év után, 2018 augusztusában szerelt le.

1599199250
Balázzsal utoljára 2014 novemberében készítettünk interjút, akkor még e-mailen keresztül. Most személyesen mesélt elindulásáról, élményeiről és leszereléséről. „Volt bennem egy jó adag kalandvágy és persze mindig is érdekelt a katonaság" – kezdte Balázs. Hozzátette: kapcsolata a francia idegenlégióval ott kezdődött, amikor huszonnégy évesen a Keleti pályaudvaron megvette a jegyét, és felszállt a vonatra. Amikor Aubagne (Dél-Franciaország) belvárosában leszállt a vonatról, térképpel a kezében elindult megkeresni a légió központját. „Itt egy háromhetes felvételi eljárás várt, amiben volt sportteszt, intelligenciateszt, különböző orvosi és pszichológiai vizsgálatok. A végén kaptam egy összpontszámot, ami alapján felvételt nyertem a légióba." Ezután következett a négy hónapos kiképzés Castelnaudaryben. „Itt az első hónap arra szolgált, hogy megtörjenek bennünket. Mentálisan és fizikálisan is nagyon kemény volt. A kiképzés csak franciául ment, így hamar bele kellett rázódnunk a nyelvbe" – mondta. A nehéz egy hónap után jött egy kétnapos menetgyakorlat, amelyet teljes menetfelszerelésben (30 kilogramm) hajtottak végre. Ezután vehették fel a fehér kepit, és váltak hivatalosan is légióssá.

A négy hónap után Balázs 2e Régiment étranger de génie (2REG), azaz hegyi műszaki ezredbe került, ahol további többhetes kiképzés után bekerült a harci századba. „Innentől kezdődött az igazi katonaéletem: 2010 novemberétől 2011 májusáig Afganisztánban, 2012 augusztusától két éven át Francia Guyanán, majd Franciaországban, aztán 2015 szeptemberétől 2016 márciusáig ismét Francia Guyanán szolgáltam. Utolsó missziómat 2017 júniusától szeptemberéig pedig Maliban töltöttem" – részletezte Balázs a külföldi kiküldetéseit. A 2018-as leszereléséig sem unatkozott: több hónapot töltött a francia utcákon, főleg Párizsban és Marseille-ben.

1599199250
Afganisztánban töltött ideje alatt éles bevetésen is részt vett, hiszen ott rendszeresek voltak a kisebb tűzharcok és a pokolgépes merényletek. Aztán Francia Guyana következett, ahol az illegális aranyásók ellen őrjáratozott az őserdőben. „Fizikálisan nagyon megterhelő volt az a 80 kilométeres menet, amelyet teljes menetfelszerelésben, négy nap alatt tettünk meg a dzsungelben" – árulta el Balázs. Az őserdei járőrözést nagyon megnehezítették a trópusi betegségek. A két év alatt a harminc főből álló szakaszukból egyedül Balázsnak és még két szenegáli katonának nem lett semmi baja. „Betartottam a szabályokat: napnyugtakor felvettem a szúnyoghálós sapkát, mindennap fürödtem a folyóban vagy patakban, és rendszeresen mostam a ruháimat" – részletezte. Elmesélte: az illegális aranyásók többszáz fős falvakat is építenek a dzsungel közepére, amelyekben templom és étterem is található. „Láttuk az árlistát is: például csirke rizzsel 3 gramm aranyba került." Hozzátette: nagyon sok illegális aranyásót buktattak le.

1599199250
A beilleszkedésről Balázs elmondta: nem volt nehéz, hiszen „90 százalékunk külföldi, nagy részünk kelet-európai, a magyarok aránya olyan 5 százalék. A magyarságomból több előnyöm származott, mint hátrányom, leszámítva a kezdeti nyelvi problémákat. A magyarok jó katonák, megbecsülnek minket, az idősebb honfitársaink is segítettek a kezdetektől fogva" – tudtuk meg.

1599199251
Balázst óriási megtiszteltetés érte, amikor kiválasztották hatodmagával együtt a 2018. július 14-i párizsi nagy katonai felvonulásra. „Egy hónappal a leszerelésem előtt a századunkból hatunkat jelöltek ki, hogy részt vehetünk a felvonuláson. Hatalmas élmény volt díszegyenruhában végigvonulni a Champs-Élysées-n, miközben több ezren néztek bennünket" – mesélte büszkén az idegenlégiós.

Balázs a leszerelését követően Budapesten helyezkedett el. Munkájában megtalálta a számítását, nagyon jó munkatársakkal dolgozik együtt. Egyelőre nem gondolkodik azon, hogy visszatérjen a francia idegenlégió világába.

1599199251
Fotó: Balázs saját gyűjteménye