Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könyvbemutató Bonyhádon

Szöveg: Szabóné Szabó Andrea alezredes |  2017. május 27. 18:17

A bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban mutatta be Dárfúr, a lángoló tartomány – Az Afrikai Unió szudáni missziójának története”című könyvét dr. Besenyő János ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely (HVK TKH) vezetője a napokban.

1596032826

Besenyő ezredes 2005-ben, szinte a legveszélyesebb időszakban töltött el hat hónapot a területen az AMIS békefenntartó misszió tagjaként, mint az Európai Unió által delegált logisztikai tanácsadó. A HVK TKH osztályvezetője a közönségtalálkozón bemutatta a dárfúri események hátterét, rámutatva azon összefüggésekre, amelyek megkönnyítik a konfliktus megértését azon érdeklődők számára is, akik nem foglalkoznak mélyebben az afrikai kontinens történéseivel. Az ezredes beszélt saját missziós tapasztalatairól, a megélt nehézségekről és azokról az élményeiről is, amelyeket olykor csak kellő humorral és iróniával sikerült túlélnie.

A nagy érdeklődéssel várt könyvbemutató kiváló alkalmat biztosított arra, hogy az érdeklődők megismerhessék a térséget, a fekete kontinens egyik legvéresebb konfliktusát, annak hátterét, valamint első kézből kapjanak betekintést egy békefenntartó misszióban szolgálatot teljesítő magyar katona mindennapjaiba.

Az izgalmas történetekben bővelkedő előadás végén a szerző dedikálta könyvét, illetve válaszolt a rendezvény résztvevőinek kérdéseire.

1596032826

Fotó: Csíki Éva