Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korom Ferenc vezérezredes: átmenetet jelentenek a most érkezett új harckocsik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: archív |  2020. július 28. 8:52

Átmenetet jelentenek a régóta szolgáló és a későbbiekben érkező harckocsik között a Magyar Honvédséghez most érkezett Leopard 2A4-esek – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna július 28-ai, kedd reggeli műsorában.

Korom Ferenc vezérezredes elmondta: az elmúlt időszakban a biztonsági környezet jelentősen megváltozott. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célja, hogy a honvédség meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Ennek jelentős állomása volt, amikor a múlt héten megérkezett az első négy Leopard harckocsi. A gyors manőverező képességű, nagy tűzerővel rendelkező páncélosokat a koronavírus-járvány ellenére időben leszállította a német gyártó, a Krauss-Maffei-Wegmann – emelte ki.

Ezekből a 2A4-esekből 12 darabot rendeltek, feladatuk pedig az lesz, hogy átmenetet képezzenek a 40 éve szolgáló T72-esek és a később érkező Leopard 2A7-esek között. A magyar katonák ezekkel a 2A4-esekkel tanulják meg a még modernebb 2A7-esek kezelését. „Vehetünk akármilyen csúcstechnológiát, ha nincs ember, katona, aki kezelje, az csak gép marad" – mutatott rá.

1596082992

Korom Ferenc vezérezredes kitért arra is, hogy a magyar katonák ruházatának, kézi fegyverzetének cseréjét is megkezdték, a haderőfejlesztés pedig a légierőt is érinti. Példaként említette az új H145M többcélú helikopterek beszerzését, amelyekből év végére 16 darab lesz a Magyar Honvédségnél. Ezek mellett nagyobb kategóriájú helikopterek is érkeznek majd, amelyek nemcsak légi kutató-mentő, hanem különleges műveleti feladatokat is el fognak látni.

A vezérezredes kérdésre válaszolva azt mondta: a Magyar Honvédség parancsnokaként úgy értékeli, a magyar katonák jól látták el a koronavírus-járvány első hullámában szükséges feladatokat. Ennek során rengeteg tapasztalatot szereztek. Ezeket felhasználják, hogy ha jönne egy második hullám, a védekezésben ismét tevékenyen tudjanak részt venni a katonák – mondta Korom Ferenc.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.