Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszöntötték a hadihajós katonákat

Szöveg: Gajdos Milán hadnagy |  2019. július 31. 7:31

Ünnepi állománygyűlésen vettek részt az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái a folyami hadihajózás napja alkalmából az Irinyi János laktanyában.

1599206587

„Az önök szakmai hozzáértése, speciális tudása és elhivatottsága napjainkban is nélkülözhetetlen a folyamfelderítések, a nemzetközi gyakorlatok, a mentési feladatok és természetesen a hazai vizeink aknamentesítésének végrehajtásakor" – fogalmazott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a hadihajózás napja alkalmából írt köszöntőlevelében, amelyet az alakulat parancsnoka, Szilágyi Zsolt ezredes ismertetett az ezred katonáival.

1599206587

Ezt követően a parancsnok elismerő okleveleket adott át a dunai hajóbaleset utáni kutató-mentő műveletben, illetve a budaörsi Haditechnikai Bemutatón az ezredet érintő feladatok lebonyolításában részt vett katonáknak. Rendhagyó emléktablót is bemutatott a dunai hajóbalesetet követő műveletben részt vevő állomány neveivel, amelyet az Irinyi János laktanyában helyeznek majd el a közeljövőben. A parancsnok elismerő oklevelet adott át Bajdik Jánosnak, a Honvéd Auróra Sport Egyesület Motorcsónak Szakosztály elnökének, megköszönve a művelet során nyújtott szakmai támogatást.

1599206588

Szilágyi ezredes megköszönte a katonák munkáját, beszédében hangsúlyozta: az alakulat ismét bizonyította, hogy valós idejű, tényleges műveleti képességekkel rendelkezik. „Nem volt időnk a felkészülésre. A riasztásra gyors és hatékony választ adtunk. Elsődleges célunk ebben az esetben is az állampolgárok biztonságának megóvása volt. Közel két hétig támogattuk a helyszínen a kutatás-mentés erőfeszítéseit, egészen a hajó kiemeléséig. A művelet során példaértékű csapatmunka és töretlen hit jellemezte az ezred érintett katonáit " – mondta Szilágyi Zsolt ezredes.

1599206588

Az állománygyűlés végén a parancsnok – a katonák nevében – köszöntötte a fegyvernemi napjukat ugyancsak július 25-én ünneplő harckocsizókat.

1599206588

Fotó: Ivanyik Alexandra törzsőrmester