Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös Fellépés 2014: megkezdődik a technikai eszközök visszacsoportosítása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 13. 17:01

A Közös fellépés 2014 elnevezésű gyakorlat keretében a héten több ütemben harckocsikat, páncélozott csapatszállítókat, teherautókat és konténereket szállítanak majd vasúton Hajmáskérről Tatára, Hajdúhadházra és Hódmezővásárhelyre – közölte a Honvédelmi Minisztérium október 13-án, hétfőn az MTI-vel.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezeteinek őszi kiképzési sorozata szeptember 8-án kezdődött és október 17-ig tart a Bakonyban. Mint a Honvédelmi Minisztérium a közleményben leírta: a gyakorlat elsődleges célja az együttműködés erősítése a fegyvernemek és az egyes szakterületek között. A Közös fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt, és 400 technikai eszközt használnak.

A kiképzési feladatsorozat utolsó fázisaként az MH Katonai Közlekedési Központ megkezdte a gyakorlaton használt eszközök visszaszállítását. A héten így több ütemben harckocsikat, páncélozott csapatszállítókat, teherautókat és konténereket szállítanak vasúton Hajmáskérről Tatára, Hajdúhadházra és Hódmezővásárhelyre.