Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külföldi szolgálatra készen!

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Kertész László |  2020. február 6. 16:06

Az MH EUFOR Kontingens 24. váltásának kibocsátó ünnepségét tartották február 6-án, csütörtökön, Székesfehérváron, az Alba Regia laktanya alakulóterén. A rendezvényen részt vett Sáfár Albert, dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese, városi és megyei vezetők, valamint a történelmi egyházak képviselői.

1596075807

Sáfár Albert dandártábornok beszédében ismertette hazánk és a kiutazó kontingens szerepét az EUFOR misszióban. Kiemelte: a balkáni térség, ezen belül Bosznia-Hercegovina stabilitásának megtartásában történő részvétel Magyarország számára a földrajzi közelség miatt is elemi érdek. Ismertette, hogy hazánk az Európai Unió irányítása alatt álló, EUFOR ALTHEA műveletekben 2004 óta vesz részt; ez idő alatt szerepvállalásunk fokozatosan és folyamatosan bővült. A Magyar Honvédség jelenleg több mint 160 katonával a harmadik legnagyobb hozzájáruló nemzet az EUFOR erőkhöz – tette hozzá.

A dandártábornok beszédében megemlítette a kibocsátó ünnepségen is jelen lévő hozzátartozók és családtagok fontos szerepét, hiszen ők azok, akik a külszolgálatot teljesítő katonák számára biztosítják a hátországot.

1596075802

A missziós szolgálatra induló kontingens alaprendeltetésben meghatározott feladatai a műveleti területen a következők lesznek: jelenlétfenntartó-, információgyűjtő járőrözés, a tábor őrzés-védelmi feladatainak, illetve a készenléti szolgálatok ellátása, VIP-személyek kísérése, valamint a speciális és a tömegkezelő műveletekben való részvétel.

A kontingens alapvetően a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonáira épül, kiegészülve más alakulatok egységeivel.

Az MH EUFOR 24. váltásának parancsnoka, Pintér István alezredes elmondta: a külszolgálatra indulók alapos felkészülés végén sikeres zárógyakorlatot hajtottak végre. Hozzátette: az állomány többsége már rendelkezik missziós tapasztalattal, így egy jól felkészített és a feladatellátásra alkalmas kontingens kezdi meg szolgálatát 2020. márciusában Szarajevóban, a Butmir-táborban. A 24. váltás misszós szolgálata – a tervek szerint – szeptemberig tart.

A kibocsátó ünnepség végén a történelmi egyházak képviseletében Takács Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus lelkészi kar vezetője áldotta meg a kivonuló állományt.

GALÉRIA