Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külföldi újságírók látogattak a pápai bázisrepülőtérre

Szöveg: Soproniné Szabó Éva zászlós |  2013. január 23. 19:10

Január 18-án hatalmas hóesés közepette érkezett meg Pápára az az újságíró csoport, amely a NATO által szervezett egyhetes programon vett részt. A kilenc országból delegált zsurnaliszták a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) programra és annak megvalósulására voltak kíváncsiak.

1595948146

Elsőként Keith Boone ezredes, a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) parancsnoka vázolta fel a SAC-program  megvalósulását és jelenlegi helyzetét, majd ejtett néhány szót a fejlesztési, bővülési lehetőségekről is.

Vicai Zoltán alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér törzsfőnöke az alakulat történetének bemutatásán keresztül jutott el napjainkig, ahol a beruházásoknak köszönhetően a repülőtér erőteljes változása élesen nyomon követhető.

Szarvas László, a NATO Nehéz Légiszállító Igazgatóság Program Iroda programigazgató-helyettese a logisztikai biztosítás szerepéről, felépítéséről és működéséről, valamint a SAC programban részt vevő tagállamok pénzének költségkímélő felhasználásról ejtett szót.

Peter Losi, a Boeing cég helyi képviselőjének vezetője a C–17-es szállító repülőgép javításához és karbantartásához szükséges erőforrások megteremtéséről tájékoztatott.

Boone ezredes beszélt arról miért fontos a SAC program és milyen előnyökkel jár a programba való bekapcsolódás, ennek lehetősége nyitott minden NATO tagország számára.