Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kun segítséggel – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 15. 6:44

Magyar és német feliratú márványtáblát állítottak a kiskunhalasi nyugállományú egyesület tagjai Ausztriában, az 1278. augusztus 26-i morvamezei csata helyszínén. Az Európa történelmét meghatározó ütközetben I. Rudolf német uralkodó seregei a magyar IV. (Kun) László harcosainak és kun íjászainak hathatós támogatásával itt győzték le Przemysl Ottokár (Otakár) cseh király csapatait, megalapozva ezzel a Habsburg-dinasztia hét évszázados uralmát.

1599194646
A kun vitézek hétszáznegyven évvel ezelőtti hősiességére emlékeztető márványtáblát állítottak a Dürnkrut és Jedenspeigen települések közti emlékhelyen, a morvamezei csata helyszínén a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjai. Az első olvasatra talán meglepőnek tűnő tiszteletadás kezdeményezője és egyik szervezője Mester Sándor helytörténész volt.

– A kunok I. világtalálkozója alkalmából szervezett konferencián hívta fel a figyelmünket dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész a Dürnkrut melletti csata történelmi jelentőségére, a magyar és kun könnyűlovasság csatát eldöntő szerepvállalására. Az osztrákok jelentős eseményként tartják számon ezt az összecsapást, melynek helyszínén a 700. évforduló alkalmával hatalmas emlékművet állítottak, az Osztrák Nemzeti Bank pedig kibocsátott egy ezüst 100 schillinges, Rudolf portréját ábrázoló emlékérmét. A katonai hagyományőrzők lovagi tornával elevenítették fel az ütközet mozzanatait. Látványos csatajeleneteiket a közeli Jedenspeigenben, kétévente megrendezendő fesztiváljukon azóta is minden alkalommal bemutatják. Négyesi ezredes előadásában arra is kitért, hogy az emlékműre csak a győztes Habsburg Rudolf és a vesztes Ottokár nevét vésték fel. A csata kimenetelét eldöntő magyarokra, IV. (Kun) László királyunkra viszont még csak utalás sem olvasható a hatalmas kőtömbön. Ezt hallva döntöttem el, hogy kezdeményezni fogom a dürnkruti csatában részt vett magyar és kun vitézek kiemelkedő szerepének méltó megörökítését – foglalta össze az ausztriai megemlékezés jelentőségét a helytörténész.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 12-én megjelent számában!