Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látogatás a veronai kórházban

Szöveg: MH Egészségügyi Központ |  2014. szeptember 27. 10:33

Az MH Egészségügyi Központ parancsnoka és miniszteri megbízottja a napokban látogatást tett a veronai kórházban, hogy megtekintsék az ott alkalmazott költséghatékony, az ellátás minőségét javító megoldásokat. Útjuk során – az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából – koszorút helyeztek el a Veronában található osztrák−magyar katonai temetőben.

Az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, Szabó István vezérőrnagy, valamint

a Honvédkórház miniszteri megbízottja, prof. dr. Pintér Lajos látogatást tett az egyetemi és

kórházi feladatokat is ellátó Veronai Egyetemi Klinikán, ahol Pintér professzor

1970-től 2003-ig – ebből 25 éven át a Sürgősségi Osztály főorvosaként – dolgozott.

A kiutazás fő célja az volt, hogy megismerjék az olasz egészségügyi intézmények

gazdálkodási rendszerében 2009-ben bevezetett reformok eredményeit, amelyek a kórházak

költségeit voltak hivatottak csökkenteni.

1595979634

Az ötezer fős létszámmal, 1400 akut ággyal és

hasonló nagy ellátotti körrel rendelkező veronai klinikán mára komoly eredményeket tudtak

elérni a kórházi betegnapok és az egészségügyi szakemberek létszámának csökkentésével,

miközben az ellátás színvonala emelkedett.

Az MH Egészségügyi Központ vezetése ezen tapasztalatok

felhasználásától – a magyar viszonyokhoz és lehetőségekhez történő adaptációval – további

költségcsökkentést és hatékonyabb, valamint magasabb színvonalú ellátás kialakítását reméli.

1595979635

Szabó vezérőrnagy és Pintér Lajos útjuk során tiszteletüket tették a Veronában található osztrák−magyar katonai

temetőben, ahol az egészségügyi központ parancsnoka a szervezet nevében koszorút helyezett el a XIX.

századi solferinói és custozai csaták 200, valamint az első világháború 5684 osztrák−magyar hősi halott katonájának tiszteletére állított emléktáblánál.

Veronában Szabó István vezérőrnagy találkozott az olasz szárazföldi parancsnokság egészségügyi főnökével, Battistini

dandártábornokkal, akit szakmai tapasztalatcserére meghívott Magyarországra.

1595979635


Fotó: MH Egészségügyi Központ