Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látványos küzdelmeket hozott a harcművészeti gála

Szöveg: Antal Ferenc |  2014. december 11. 9:21

Nagyszabású full contact karate-csapatbajnokságot, valamint harcművészeti gálaműsort rendeztek december 7-én, vasárnap, Budaörsön, a városi sportcsarnokban. A rendezvény − amit dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, a verseny védnöke nyitott meg − díszvendége shihan Furkó Kálmán 7. danos mester, a kyokushin magyarországi alapító mestere és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke volt.

1595984176

Idén is nagyszabású rendezvénysorozattal zárta az évet a Magyar Karate Szakszövetség, amely egy egész hétvégés bajnokságsorozat, valamint egy karate családi sportnap és bemutatóshow keretében színvonalas programot biztosított a versenyzőknek, illetve a szakmai közönségnek egyaránt.

1595984176

A rendezvényen a szakmai bemutatók, sportfelszerelések, egészséggel és a helyes életmóddal kapcsolatos termékek és szolgáltatások termékbemutatói mellett egy kétórás gálaműsorra is sor került, amelynek keretén belül a versenyzők karate-, önvédelmi, formagyakorlat- és törésbemutatókkal, valamint karate super-fight küzdelmekkel kápráztatták el a nézőket.

A nap csúcspontja az MH Ludovika Zászlóalj hatvan katonából álló csapatának bemutatója volt.

1595984177