Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ma jó mundérba bújni”

Szöveg: Heszler Ramóna Petra |  2017. május 25. 9:23

A napokban tartotta Mission Toborzó Nap elnevezésű eseményét az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodája Miskolcon, a Centrum előtti téren.

1596032769

A rendezvény megnyitóját megelőzően dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, valamint Szombati Emese őrnagy, az MH KIKNYP miskolci irodájának vezetője a helyszínről élőben bejelentkező RádióM stúdiójában beszélgetett a katonai pályáról.

A rádión kívül sok támogató, többek között a Miskolci Egyetem, a Magyar Vöröskereszt és katonai szervezetek – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH 54. Veszprém Radarezred bánkúti állománya – közreműködésével igazán látványos toborzónapon vehettek részt az érdeklődők.

1596032769

A toborzók parancsnoka köszöntötte a résztvevőket, majd Miklós Béláné aljegyző beszélt a katonai hivatás és a honvédelmi nevelés fontosságáról, és hivatalosan is átadta a tér használatának jogát.

A Bocskai-dandár parancsnoka − miskolci lévén − külön örült, hogy az esemény részese lehet. Elmondta, a  honvédelem napja még inkább emlékeztet minket arra, milyen nagy utat tett meg a Magyar Honvédség, hogy ma itt lehetnek a katonák és a jelenben is helyt állnak. Kiemelte: a kötelező sorkatonai szolgálat felfüggesztése óta a honvédség elvesztette a napi kapcsolatot a civil társdalommal, felnőtt egy generáció, amely már szinte semmit sem tud a honvédségről, ezért fontos, hogy a rendezvények segítségével újra közelebb kerüljenek a katonák és a civilek.

1596032769

Az esemény hivatalos részének zárásaként Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka elismeréseket adott át.

1596032770

Ezt követően megnyílt a tér a látogatók előtt: katonazene, néptánc-előadás és díszelgő katonák fegyveres bemutatója következett. Mindenki megtalálhatta a számára érdekes programot: volt harcjármű- és fegyverbemutató,  továbbá tábori kórház a debreceniek jóvoltából, de megtudhattak mindent a különböző katonai szervezetekről és munkájukról is az érdeklődők. A toborzók sátránál mindig voltak kíváncsi fiatalok, akik a honvédségnél vállalható önkéntes tartalékos és szerződéses szolgálati lehetőségről kérdezték a katonákat.

A rendezvényen a Magyar Vöröskereszt véradást is szervezett. Az önkéntesek sorát a debreceni dandár parancsnoka kezdte, aki már rutinos véradóként érkezett a helyszínre.

1596032770

Az Országos Mentőszolgálat és a Miskolci Egyetem is bemutatkozott a rendezvényen, a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya pedig kézmosó programját népszerűsítette.

1596032770

Fotó: a szerző felvételei