Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorista merénylet két szíriai városban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 25. 10:30

Többen életüket vesztették két merényletben, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet hajtott végre a szíriai fővárosban és a nyugat-szíriai Homsz városában. A támadást egy robbanószerkezettel megpakolt autóval követte el két dzsihadista.

Az IÁ szócsövének számító Aamák hírügynökség beszámolója szerint a két támadást a terrorszervezet tagjai tervelték ki és vitték véghez Damaszkuszban, valamint az ország harmadik legnagyobb városának számító, a szíriai kormányerők ellenőrzése alatt álló Homszban.

A SANA szíriai hivatalos hírügynökség ezzel szemben azt közölte: a robbanások azután következtek be, hogy a biztonsági erők helyi tagjai tüzet nyitottak az ellenőrzőpontjaik felé hajtó járművekre. A hírügynökség jelentése szerint a homszi támadásban négy ember vesztette életét, 30 ember sebesült meg. A dpa német hírügynökség Rami Abdel Rahmanra, az OSDH igazgatójára hivatkozva hat halálos áldozatról számolt be, beleszámítva két dzsihadistát is.

A támadást egy robbanószerkezettel megpakolt autóval követte el két dzsihadista a város az-Zahraa kerületének közelében, ahol többségében a síita alavita kisebbség tagjai élnek. E vallási kisebbséghez tartozik Bassár el-Aszad szíriai elnök is. Az-Zahra kerülete már korábban is számos hasonló – az IÁ által vállalt – támadás célpontja volt.

A mostani támadásra mindössze két nappal azután került sor, hogy vasárnap az utolsó felkelők is elhagyták Homsz városát egy megállapodás alapján, amely teljesen a kormányerők ellenőrzése alatt hagyja – a szíriai polgárháború óta először – a stratégiai fekvésű települést.

A SANA szintén kedden egy hasonló támadásról számolt be a szíriai fővárosból is. A helyi rendőrség tüzet nyitott egy robbanószerrel megrakott autóra, melynek vezetője nagy sebességgel hajtott egy ottani ellenőrzőpont felé a Damaszkuszt Szajjida Zejnabbal összekötő autópálya mentén. A robbanásban egy civil meghalt, további egy pedig életét vesztette.

A szíriai fővárostól délre található Szajjida Zejnab mauzóleum a síita iszlám vallásúak egyik fontos zarándokhelye. Április végén több százan vettek végső búcsút ebben a mauzóleumban az április 15-én Aleppó mellett elkövetett robbantásos merénylet több áldozatától. Abban a támadásban legalább 150 ember – köztük 72 gyermek – vesztette életét, a támadás célpontja egy evakuálásra váró busz volt, amelyen a szíriai lázadók által ostromlott Fúa és Kefraja síita települések lakói és kormánypárti milicisták készültek elhagyni otthonaikat.